hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iszlamista múltú elnök Törökországban
Szekuláris paranoia vagy iszlamizálódás?

2007. 09. 05.
A hadsereg és a szekuláris politikai elit erőteljes nemtetszése ellenére, az iszlamista múlttal rendelkező Abdullah Gült választották Törökországban elnökké. Míg ellenzői attól tartanak, hogy Gül tevékenysége elmossa majd az egyház és az állam közötti határokat, az Európai Unió például üdvözölte az elnökválasztás eredményét, mivel a csatlakozási tárgyalások fellendülését várja tőle.



Az új elnöki pár

Miután a hadsereg fenyegetései és jogi ellenvetések miatt a májusi
elnökválasztás meghiúsult, Gülnek ezúttal sikerült megszereznie a pozíciót. Bár
sokak szerint mindez a török demokrácia győzelmét jelenti, ugyanakkor a
szekularizmusnak csapást jelent, hiszen az eredmény a konzervatív iszlám
szavazók preferenciáit tükrözi. Gül pártjának, az Igazság és Fejlődés Pártjának
(AK) a széles körű támogatottsága és parlamenti többsége miatt a hadseregnek
ezúttal nem maradt más választása, mint a háttérben maradás.

Megválasztása után Gül hangsúlyozta a demokrácia, a törvényesség, a társadalmi
egyenlőség és az egyéni szabadságjogok fontosságát, és kiemelte az erős hadsereg
szerepét is. Igaz, a katonaság képviselői tüntetőleg nem voltak jelen Gül
eskütételekor, így ezt a mondatát nem hallhatták. Találgatásokra adott okot az
is, hogy Gül felesége, Hayrunissa sem volt jelen az eskütételnél. Hayrunissát
számos kritika érte már, mivel rendületlenül viseli a muszlim fejkendőt,
amelyben sokak visszalépést látnak. A fejkendő viselése egyébként tilos például
az egyetemeken és közhivatalokban is, de egyesek szerint jogköre révén Gül és
pártja most már könnyűszerrel el is törölheti ezt az előírást.

Az iszlamista múltú Gül felesküdött a szekuláris alkotmányra, amely széles
jogkörrel ruházza fel az elnököt. A legtöbb hatalma a kormánynak van, de az
elnök megvétózhatja a törvényeket és a kinevezéseket, bírákat nevezhet ki, és
övé az az erkölcsi tekintély is, ami abból fakad, hogy az első elnök, Kemal
Atatürk nyomdokaiba léphet. Ellenzői azonban attól tartanak, hogy Gül éppen hogy
távolabb viszi majd az országot Atatürk hagyományától.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!