hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vádalku az elnökkel
Mose Kacavot nem küldik börtönbe

2007. 07. 10.
Heves tiltakozásokat váltott ki Izraelben Menahem Mazuz izraeli főügyész döntése a Móse Kacav volt államfő ellen indított vádeljárás ügyében. A főügyész ugyanis a hétvégén leköszönt elnökkel szemben több vádpontot ejtett (köztük a legsúlyosabbat, a nemi erőszak elkövetését), így Kacav – a közvélemény és több jogi szakértő nagy megrökönyödésére – enyhébb büntetéssel megúszhatja.

A legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy mostani döntésével ellentétben
Mazuz az év elején bejelentette: kész Kacav ellen vádat emelni, többek között
nemi erőszak elkövetése miatt is. Döntésében akkor négy, korábban az államfő
beosztottjaként dolgozó hölggyel szemben tanúsított viselkedésére hivatkozott,
mely alapján az államfőre kiszabható büntetés akár 16 év börtönbüntetés is
lehetett volna. Ehhez képest azonban a főügyész a múlt héten bejelentette, hogy
vádalku született Kacav ügyében, mely azt jelenti, hogy a volt elnök beismeri
bűnösségét szexuális zaklatás és szeméremsértés ügyében, elkerülve így a nemi
erőszak elkövetése miatti vádemelést, amiért cserébe csak felfüggesztett
börtönbüntetést kap.

Az eljárás során több vádpontot is ejtettek Kacavval szemben, a végső
változatban már csak két hölgy vádjai szerepeltek. A főügyész arra hivatkozott,
hogy a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak során olyan régi időpont merül fel,
melyre nem lehet „hatékony” eljárást alapozni. Kérdés, hogy Mazuz januárban
miért nem erre a következtetésre jutott, és vajon mi változtathatta meg
álláspontját? Döntését ugyanis Kacav ügyvédeinek meghallgatásával indokolta, azt
azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy konkrétan milyen tényezők
befolyásolták. A januári „körülményekhez” képest az ügyvédek állítólag semmilyen
újabb információval nem szolgáltak.

A Haifai Egyetem egyik professzora azzal vádolta Mazuzt, hogy logikátlanul és
rendkívül méltatlanul cselekedett, és értetlenül áll a legfőbb ügyész radikális
fordulata előtt. A Tel Aviv Egyetem volt előadója, Gad Barzilai pedig vizsgálat
elindítását szorgalmazta a Mazuz vezette Állami Főügyészség „helytelen
viselkedése” miatt. Barzilai úgy véli, hogy a főügyész januári álláspontjában
bekövetkezett pálfordulás annak tudható be, hogy az uralkodó elit hatalma és
gazdagsága megfélemlítette.

A közvélemény szintén nemtetszését fejezte ki a vádalkut illetően, különösen a
nők jogait védő szervezetek hallatták hangjukat. Egy közvélemény-kutatás szerint
a megkérdezettek 70 százaléka elégedetlen volt a megállapodással kapcsolatosan.
Tel Avivban tiltakozó gyűlésre is sor került, melyen 20 ezren vettek részt,
jogvédő csoportok pedig öt petíciót nyújtottak be az alkuval szemben a
Legfelsőbb Bíróságra. A bíróság csütörtökig adott időt az ügyészségnek, hogy a
petíciókra reagáljon, Kacav ügyvédei azonban középkori boszorkányüldözéshez
hasonlítják a védencük körül kialakult helyzetet. Kacav mindenesetre – ha nem is
olyan könnyen – de megvált posztjától, utódja a június közepén megválasztott
veterán politikus, Simon Peresz lesz.

A Hamasz a Templom-hegyet akarja

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!