hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bosszú vagy igazság?
Ellentmondások Szaddám Huszein kivégzése körül

2007. 01. 10.
Vitatott körülmények között került sor december 30-án hajnalban Bagdadban Szaddám Huszein kivégzésére. Már a bírósági tárgyalások lefolyása sem volt mentes a kritikáktól, a rendkívüli gyorsasággal végrehajtott és a televízióban is bemutatott halálbüntetés azonban még ellentmondásosabbá tette az eseményt, amely sokak szerint a síiták bosszújáról szólt, és nem az igazságszolgáltatásról.



Ünneplő síiták Bagdadban Fotó: AP

Szaddámot az 1982-ben elkövetett duzsaili gyilkosságokért ítélték halálra,
mert a parancsára 148 falusit öltek meg a síita többségű városban egy ellene
irányuló merényletkísérlet megtorlásaként. A mészárlás időpontjában az Irán
ellen háborút viselő diktátor még élvezte nemcsak az Egyesült Államok és
Franciaország, de a Szovjetunió és Kína támogatását is. Halálakor még folyt egy
másik bírósági eljárás, melyben népirtással vádolták az 1987-88-ban elkövetett,
körülbelül 180 ezer kurd halálát okozó gyilkosságok miatt.

Az akasztásra Bagdad egyik síita lakónegyedében, egy egykori katonai hírszerzési
központban került sor. A fekete kabátot viselő iraki diktátor az először
közzétett felvételeken fásultnak tűnt, Koránnal a kezében, némán vonult az
akasztófa alá. A halálos ítélet végrehajtása a szemtanúk szerint huszonöt percig
tartott. A kivégzést követő napon az interneten nyilvánosságra hozott amatőr
videó szerint azonban az utolsó percekben szóváltásba keveredett a síita
tanúkkal.

A mobiltelefonnal rögzített felvételeken látható, amint a jelenlévők egy része
hangosan élteti Moktada asz-Szadr iraki síita vallási vezetőt és Szaddám által
meggyilkoltatott elődeit. A kivégzés után többen győzelmi táncot jártak a
kötélen függő holttest körül. Az inkább vallási bosszúra, mintsem
igazságszolgáltatásra hasonlító eljárás megerősíti azokat a kritikákat, amelyek
eddig is megkérdőjelezték az ítélethozatal törvényességét.

Feiszal al-Istrabadi, Irak ENSZ-nagykövete szerint a televízióban bemutatott
felvételekkel csupán azt akarták igazolni, hogy Szaddám valóban meghalt. Az
állami tévé az akasztás előtti perceket, valamint Szaddám holttestét mutatta be.
Az iraki Belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el, hogy kiderítse, kik
készítették és terjesztették a Szaddám utolsó perceiről szóló képeket. Egyes
vélemények szerint az egyik álarcos őr volt a tettes, egy jelenlévő viszont a
dán televíziónak azt nyilatkozta, hogy ő két vezető tisztviselőről is tud,
akiknek sikerült becsempészniük a mobiltelefonjaikat az eseményre, annak
ellenére, hogy mindenkinek biztonsági ellenőrzésen kellett átesnie belépéskor.
(A lapzártakor érkezett hír szerint őrizetbe vették az egyik iraki
kormánytisztviselőt, aki a felvételeket készítette. A férfinak egyébként épp az
eljárás törvényességét kellett volna biztosítania.)

A halálbüntetés rendkívül gyors végrehajtása sokak számára meglepő volt. Szaddám
védelme és családja azt állította, hogy nem kaptak tájékoztatást sem az iraki
kormány, sem pedig az amerikaiak részéről, hanem a televízióból értesültek
haláláról.

Az események azután gyorsultak fel, miután a fellebbviteli bíróság bejelentette,
hogy elutasítja a fellebbezést, és az ítéletet harminc napon belül végre kell
hajtani. A védelem és maga Szaddám is úgy vélte, hogy erre a muzulmán eid ünnep
után fog sor kerülni, mivel az iraki törvények tiltják a kivégzéseket ünnepek
alatt. December 26-án este al-Maliki iraki miniszterelnök megbízottja amerikai
tanácsadókkal abban állapodott meg, hogy a halálbüntetetést január 10-éig nem
hajtják végre. Az amerikaiak ugyanis nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a
fellebbviteli bíróság három héttel a fellebbezés kézhezvétele után máris
döntött.

Csütörtökön azonban al-Maliki felgyorsította a kivégzés menetét az amerikai
ellenvélemény ellenére, mondván, hogy iraki ügyről van szó, és ezt ők a saját
módjukon akarják intézni.

Az ítélet végrehajtásának konkrétumai pénteken késő este dőltek el, azt
követően, hogy az iraki miniszterelnöki hivatal amerikai diplomatákkal
folytatott tárgyalást, melynek során minden jogi követelménynek eleget tettek a
halálos ítélet végrehajtásához.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!