hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Abszurd realitás
Izrael megelőző atomcsapással fenyegeti Iránt – a Sunday Times szerint

2007. 01. 17.
Fenyegető kardcsörtetés, abszurd újságírói túlzás, reálisan létező forgatókönyv – eltérően kommentálták világszerte a londoni Sunday Times nagy feltűnést keltett cikkét, amely január 8-án azt állította, hogy Izrael megelőző, korlátozott erejű atomcsapásra készül Irán ellen. Három nappal korábban a szintén angol nyelvű izraeli napilap, a Jerusalem Post jelentetett meg egy hosszú tanulmányt az Irán elleni támadás lehetőségéről. A lapunk által megkérdezett európai és izraeli diplomaták nem kívánták kommentálni a tervezett támadásról szóló értesüléseket, de hangsúlyozták: a nemzetközi közösségnek együttesen kell megoldást találnia a teheráni atomprogram miatt kialakult válságra.





Fotók: AP

A londoni Sunday Times újévi első számának szalagcíme szerint „Izrael
atomcsapásra készül Irán ellen”. A brit lap katonai és diplomáciai forrásokból
úgy értesült, hogy Izrael titkos terveket készített arra, hogy taktikai
atomfegyverekkel támadja meg Irán urániumdúsító létesítményeit. A tervek szerint
egyetlen célzott támadással semmisítenék meg a három legfontosabb föld alatti
nukleáris létesítményt. A korlátozott atomcsapástól azt remélik, hogy a gyors,
elrettentő erejű akció megakadályozza az iráni válaszcsapást, és Izrael ezt a
támadást Amerika támogatása nélkül is végre tudja hajtani.

Lapunk megkérdezte a Budapesten tárgyaló Aharon Lesno Jaar izraeli külügyi
államtitkár-helyettest, aki nem kívánta kommentálni a brit lapértesüléseket. A
diplomata azonban hangsúlyozta, hogy Irán nemcsak Izrael, hanem az egész világ
számára olyan súlyos veszélyt jelent, amellyel szemben „közösen és határozottan”
kell fellépni. „Létezik egy ilyen koalíció” – hangsúlyozta Jaar, és ebben a
koalícióban az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett számítanak
Oroszországra és Kínára, amelyek az ENSZ Biztonsági Tanácsában megszavazták a
Teherán elleni korlátozott szankciókat. Aharon Jaar szerint az Öböl-menti arab
országok – mint amilyen Katar is, amely a világszervezetben megszavazta az Irán
elleni határozatot – szintén érdekeltek a radikális teheráni rezsim
megfékezésében.

Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Németország budapesti nagykövete
sem helyeselne egy katonai fellépést Irán ellen. „Békés megoldásra kell
törekednünk, ezért ragaszkodni kell a jelenleg folyó tárgyalások fenntartásához.
A katonai eszközöket kizárjuk a lehetőségek közül, amelyekkel biztosítani kell
az iráni nukleáris program békés célokra történő felhasználását” – nyilatkozta
Peter Schiff német nagykövet.



A natanzi atomerőmű és a Buseri reaktor (alsó kép)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!