Sam Brownback John McCain szenátort és Rudy Giuliani volt New York-i
polgármestert kívánja megszorítani az elnökjelöltségért folyó versenyben.
„Győzni akarok. Életeket akarok menteni, újjáépíteni a családokat és az ország
kultúráját” – hangzik a most színre lépett vetélytárs programja. Riválisaira
utalva csak annyit jelentett ki: „Nekem nem kell megváltoznom ahhoz, hogy
ideológiailag elfogadhatóvá váljak.”
A valóban esélyes jelölt-jelöltek az anyagiak és a szervezés terén már jóval
előtte járnak, Brownback ugyanakkor a keresztény jobboldal támogatottjaként
könnyen olyan helyzetbe kerülhet, hogy ő befolyásolja majd, ki kapja meg a
jelöltséget, és mi kerüljön be a programjába. „Sam megteheti, hogy addig marad
versenyben, amíg a nála népszerűbb jelöltből minden ígéretet ki nem szorít a
keresztény jobboldal” – magyarázza Rob Schenck, a Faith and Action elnevezésű
szervezet vezetője.
Sam Brownback 1994-ben lett a kongresszus tagja, és nézeteivel már akkor
felhívta magára a figyelmet. Véleménye szerint a republikánusoknak nem
egyszerűen kormányreformot kell végrehajtaniuk, hanem meg kell szüntetniük magát
a kormányt. Ennek szellemében rögtön javasolta is több minisztérium
felszámolását. Bár javaslatai nem valósultak meg, a jobboldal egyik gyorsan
emelkedő csillaga lett. Két évvel később már a szenátusban foglalt helyet.
Pályafutását kommentálva Brownback „keresőnek” titulálja magát. Úgy véli, minden
szellemi útnak van egy „sajátos illata, és ő mindegyiket szeretné érezni”.
Amikor a kongresszusi tagságért indult, még metodista volt, mire a szenátusba
került, evangéliumi keresztény lett, majd 2002-ben az Opus Dein keresztül tért
át a katolikus hitre. Mindemellett a Tórát is tanulmányozza egy brooklyni
ortodox rabbi segítségével, sőt mostanában a Koránnal is próbálkozott, de nem
tetszett, amit benne talált: „Van benne egy-két nehezen emészthető rész a
keresztényekkel és a zsidókkal kapcsolatosan” – sajnálkozott egy rádióműsorban.
Vallási és politikai nézeteinek egyik jelentős forrása Charles Colson, Nixon
elnök egykori tanácsadója, akit a Watergate-ügyben játszott szerepe miatt sokan
úgy jellemeztek: maga a Gonosz, mivel a legaljasabb politikai trükkökre is képes
volt szándékainak megvalósítása érdekében. Colsont végül 1974-ben elsőként
ítélték el a Watergate-ügyben érintettek közül, és hét hónapot töltött
börtönben. Azonban még börtönbe vonulása előtt megtért, amiről a Boston Globe
azt írta: „Ha Colson meg tudta bánni a bűneit, akkor mindenki számára van
remény.” Szabadulása után felekezetközi börtönszolgálatot hozott létre, amely ma
már 50 millió tagot számláló, 110 országban működő szervezet. Brownback szerint
Colson a washingtoni hatalmi struktúra „kulcsembere”, a keresztény jobboldal
egyik meghatározó tagja. Colson a vallási indíttatású kezdeményezések kiötlője,
tárgyalópartnerként sokat tett az evangéliumi–katolikus egység megvalósulásáért,
és a szexuális erkölcs kérdését a mozgalom fő programpontjává emelte.
Brownback számos példaképe közé tartozik Bono, a U2 együttes énekese is, akivel
együtt végeztek jótékonysági munkát Afrikában, és akinek „a nyelve ugyan néha
elszabadul”, de a tetteiben megnyilvánuló gyakorlati kereszténység lenyűgözően
hat a szenátorra.
„Nem várja el, hogy mindenki higgyen az ő Istenében, csak azt, hogy mindenki
meghajoljon előtte” – kommentálja az amerikai média Brownback nézeteit. Amikor
úton van, a szenátor igyekszik nem egyedül maradni a szállodai szobákban, ahol a
sok erkölcstelen tévécsatorna kísértést jelenthet. Washingtonban szinte
spártaian egyszerű lakást bérel egy munkatársával, és nem szeret étterembe járni
– munkatársai szörnyülködve mesélik, hogy sokszor az egyetlen ebéd, amit magához
vesz, az áldozati ostya és a bor a déli misén, amelyre igyekszik mindennap időt
szakítani.
2006. 12. 21. (X/51)
