Bill Clinton 1996-os újraválasztása óta a demokrata pártnak nem sikerült
komolyabb eredményeket felmutatnia az amerikai közéletben, a Képviselőházat
pedig már 1992 óta a republikánusok irányították. A helyzet azonban most
megfordult. A demokrata párt a szükséges tizenöt helynél jóval többet szerzett
meg, lapzártánkkor huszonhárom képviselővel küldhetnek többet a megalakuló
kongresszusba. A Képviselőház új elnöke Nancy Pelosi lesz, aki egyben az
amerikai történelem első női házelnöke (lásd keretes cikkünket). A kaliforniai
képviselőnő nagy ellenzője az iraki háborúnak, és erőfeszítéseket tett az
abortusz támogatására is. A törvényhozásba most először került be muzulmán hitű
képviselő a de-mokrata Keith Ellison személyében, akit Minnesota állam egyik
körzetében választottak meg.