Kim Dzsong Il
Fotók: AP
Az esemény sok nézőpontból nevezhető történelminek. Egyrészt Kína
szemszögéből, amely ezek után valószínűleg nem állítja majd, hogy a két ország
között olyan szoros a barátság, mint a „fogak és az ajkak között”. A robbantás
ugyanis megmutatta, hogy a kommunista állam hatása korántsem akkora
Észak-Koreára, mint ahogy azt a nemzetközi közösség gondolta. Kína reakciója
dühös volt, mivel pontosan egy nappal a kísérletek előtt szólította fel
Észak-Koreát arra, hogy ne tegyen ilyen provokatív lépést.
Kína más oldalról is felsülni látszik diplomáciai területen. Alig egy évvel
ezelőtt hatoldalú tárgyalásokat kezdeményezett Észak-Korea, Japán, Oroszország
és az Egyesült Államok részvételével, ezek célja pont egy ilyen krízishelyzet
megelőzése lett volna. Ezzel párhuzamosan a kínai kormány mérsékelt hangnemben
tárgyalt Phenjannal, viszont most felül kell vizsgálnia diplomáciai álláspontját
– az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kilátásba helyezett szankciókat ugyanis
lehetetlen Kína támogatása nélkül hatékonyan foganatosítani.
A kemény fellépés azonban további veszélyekkel fenyeget: ha Kína leállítja az
eddig Észak-Korea részére nyújtott segélyek szállítását, vagy felemeli az eddig
nyomott áron értékesített gabona árát, könnyen lehet, hogy összeomlik a Kim
Dzsong Il vezette rezsim, s ez menekültek áradatát indítaná el Kína felé – a
kommunista ország ezt az eshetőséget minden eszközzel igyekszik elkerülni. Pedig
kétségkívül hatékonyak a hasonló akciók: 2003-ban Peking csak pár napra zárta el
az olajvezetéket javítási célból – ez elég volt Phenjannak, hogy azonnal
viszszaüljön a tárgyalóasztalhoz.
A szankciókat a többi ország viszont nagyon szigorúan keresztül akarja vinni. Az
ENSZ Biztonsági Tanácsa teljes egyetértésben követeli, hogy Észak-Korea
folytassa a tárgyalásokat. Az öt vétójoggal rendelkező ország és Japán külön
találkozót szervezett, hogy Amerika javaslatát megvitassák, amely „megfelelő
intézkedések megtételére” vonatkozik „a ki- és bemenő kereskedelmi forgalom
teljes kontrollálására, hogy megakadályozzák a nukleáris, biológiai és vegyi
fegyverek kiszállítását az országból, valamint az ezekhez szükséges alkotóelemek
beszállítását”.
Washingtonnak ugyancsak át kell gondolnia külpolitikai lépéseit Észak-Korea
felé. A Bush-adminisztráció nem tárgyal Phenjannal, Clinton idejében volt erre
utoljára kísérlet. A katonai támadásra nagyon kicsi az esély azért is, mert a
több fronton is erősen elkötelezett amerikai haderő kapacitása nehezen bírna még
egy hosszúnak ígérkező konfliktust, másrészt az ország egyébként is
háborúellenes közhangulatát semmiképpen sem befolyásolná pozitívan a novemberi
kongresszusi választások előtt.
2006. 10. 13. (X/41)
