hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2006. 09. 20.
El Nem Kötelezett Konferencia

A héten közel száz fejlődő ország képviselői találkoznak a kubai Havannában,
az El Nem Kötelezett Országok Konferenciáján. A hatnapos tanácskozássorozatra,
amelynek fő témája Afrika helyzete, többek között Ahmadinezsád iráni, Basar
Asszad szíriai és Kim Dzsong Il észak-koreai elnököt is várják, valamint
várhatóan Kofi Annan ENSZ-főtitkár is tiszteletét teszi. A mozgalom a
hidegháború idején kezdődött 1979-ben, amikor a két világpólussal sem szemben,
sem mellett nem álló országok Havannában megalapították a szövetséget, és
kinyilvánították, hogy küzdenek az imperializmus, a gyarmatosítás és az
újragyarmatosítás, az apartheid, a rasszizmus, valamint a cionizmus ellen.

180 ezer kurd élete szárad a lelkén

Szaddam Husszein iraki diktátor második perének tárgyalása során újabb
megdöbbentő eseményekre derült fény. Az Anfal hadművelet során olyan vegyi
anyagokkal gyilkoltak le kurd lázadókat, amelyeket Irak mezőgazdasági célokra
kapott. A tárgyalások során kiderült, hogy egész falvakat pusztítottak el
mustárgázzal és idegmérgekkel. Emberek ezreit hurcolták el, hogy kísérletezzenek
rajtuk, településeket tettek a földdel egyenlővé, és számtalan fiatal férfi tűnt
el. Sokan akkor haltak meg, amikor a mérgező gázfelhők elől öszvéreken a
hegyekbe próbáltak menekülni, a katonai helikopterek viszont tüzet nyitottak
rájuk. Szaddám Huszeint hét társával együtt népirtással vádolják, amelynek
legsúlyosabb büntetése akasztás általi halál.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!