hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ellenség köztünk lapul

2006. 08. 23.
Múlt hét végén nagyszabású terrorakciót hiúsított meg a brit rendőrség. Az elkövetők talán csak néhány napnyi távolságra voltak egy olyan merénylettől, amely mellett eltörpült volna a 2001. szeptember 11-én a World Trade Center ikertornyai ellen elkövetett támadás.



Várakozó utasok a londoni Heathrow repülőtéren Fotók: AP

Az elkövetők ezúttal tíz járatot kívántak egyszerre felrobbantani New York,
Washington, Los Angeles és más kaliforniai nagyvárosok fölött, kettőezer-hétszáz
emberrel a fedélzeten. Bush elnök az esetet követően nyilatkozatában elmondta:
„Ez az eset kemény emlékeztető arra, hogy az Egyesült Államok harcban áll az
iszlám fasizmussal.”

A londoni és az amerikai repülőtereken is azonnal a legmagasabb fokozatú
biztonsági intézkedések léptek életbe, és mivel a hatóságoknak nem sikerült
minden elkövetőt elfogni, ezért több napig hatályosak is maradtak. Susan Collins,
az amerikai szenátus Belbiztonsági és Kormányügyi Bizottságának elnöke elmondta:
„A legnagyobb terrorfenyegetésről van szó szeptember 11-e óta”. John Reid brit
belügyminiszter az esettel kapcsolatban elmondta: „Nem civilizációk állnak
egymással szemben, hanem vallások.”

A washingtoni nemzetbiztonsági szervek képviselőjének tájékoztatása szerint egy
csütörtöki angliai razzia során „mártír-búcsúüzeneteket” találtak, amelyek az
egyidejűleg felrobbantott célpontok mellett az al-Kaida ismertetőjegyei. Michael
Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter szerint is minden nyom az al-Kaidára
utal. Később viszont szakértők nyilatkoztak arról, hogy Oszama bin Laden és
társai legfeljebb finanszírozóként és nem kitervelőként vehettek részt az
akcióban. Szerintük az al-Kaida sokkal nagyobb merényletre készül, amelyet nem
elég egy évig tervezni – ahogy ebben az esetben történt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!