hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ha ez kiderül, az elnök és én repülünk
Folytatódik a francia politikai szappanopera

2006. 05. 23.
Lassan politikai sagává formálódik Franciaországban a Clearstream-történet. A naponta felbukkanó újabb részletek hatására már a legszkeptikusabbak is egyre kíváncsibban várják a „folytatást”. Az ember nem hagy csak úgy ott egy szappanoperát, amikor minden alkalommal valami új, az egész történetet a feje tetejére állító fejleményre derül fény. Az e heti „folytatásban” a kormány ellentámadásba lendült a vallomásokat, titkosszolgálati feljegyzéseket közlő lapok ellen, ugyanakkor védekeznie is kellett a szocialisták által benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal szemben.



Dominique de Villepin. Magyarázkodhat

Az elmúlt hetekben kibontakozó Clearstream-ügyet méltán nevezik a francia
Watergate-ügynek: az elnök emberei titkosszolgálati módszereket vetnek be
politikai riválisaikkal szemben, akik ezúttal azonban nem a másik pártban, hanem
saját kormányukban tartózkodnak. A Watergate-ügyhöz hasonlóan a francia
közvélemény nap mint nap olyan személyeket ismerhet meg, akiknek létezéséről mit
sem tudott, de akikről az ügy szálainak felgöngyölítése után kiderült, hogy a
végrehajtó hatalom kulcsszereplői.

A legfontosabb, eddig mindvégig háttérben lévő szereplő Philippe Rondot
tábornok, az egyik legtapasztaltabb francia titkosszolgálati tiszt, aki a
hatvanas években kezdett el dolgozni Szíriában, Libanonban és Irakban. (Mint
ismeretes, az ügyet a tábornok vallomása robbantotta ki, amely április 28-án
jelent meg a Le Monde-ban.) A közel-keleti akciók után Rondot hazatért, és a
Franciaországon belüli kémelhárítással megbízott szervezetben, a DST-ben
dolgozott. Az ő nevéhez köthető a hírhedt terrorista, a Sakál (másik nevén
Carlos) 1994-es elfogása is. A tábornok 1997-től 2005-ös nyugdíjba vonulásáig a
hadügyminisztériumhoz rendelt hírszerzési feladatok koordinálásával
foglalkozott.

A jelenlegi ügy egyik pikantériája, hogy annak ellenére, hogy a
hadügyminiszternek volt alárendelve, mégis az akkor még külügyminiszter – de
Chirac elnök bizalmasának számító – Dominique de Villepintől kapott megbízást az
ügyben való nyomozásra, amelynek egyik leglényegesebb eleme a Nicolas Sarkozy
utáni nyomozás. Philippe Rondot a megbeszélésekről mellesleg részletes
feljegyzéseket készített, amelyekből a legérdekesebbeket szintén a Le Monde
közölte le a múlt héten. (A neves napilap ellen szolgálati titok megsértése
miatt indítottak eljárást a héten.) A legnagyobb érdeklődést kiváltó feljegyzés
szerint 2004. július 21-én Dominique de Villepin megjegyezte: „Ha ez kiderül, az
elnök is és én is repülünk.”

Rondot jegyzeteiből, bár sokszor utal az elnökre, nem derül ki, hogy az ügy
kapcsán találkozott-e Jacques Chirac-kal személyesen, vagy sem. Az viszont
kiderül, hogy a tábornok hamar arra a következtetésre jutott – és erről
tájékoztatta Dominique de Villepint is –, hogy a politikusok, köztük Sarkozy
nevét is tartalmazó lista hamisítvány.



Nicolas Sarkozy. Az idő neki dolgozik

Fotók: AP

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!