Chavez híveinek üzenete magyarul is érthető Fotó: Reuters
Buenos Airesben már az Amerika-közi csúcstalálkozót megelőzően érződött a feszültség, két alkalommal is erőszakba torkolló tüntetések zajlottak a fővárosban.
A találkozóra Bush dél-amerikai ellenfelei és a globalizáció ellenzői is felkészültek: Mar del Plata üdülőváros központi stadionját bérelték ki, hogy ott Bush-ellenes demonstrációt tartsanak. A csúcstalálkozóra is hivatalos Hugo Chavez venezuelai elnök különvonatokat is bérelt, hogy a tüntetők Buenos Airesből könnyen eljussanak Mar del Platára. A demonstrálókkal tartott többek között az argentin futball-legenda, Diego Maradona, Emir Kusturica világhír? filmrendező, valamint a bolíviai elnökválasztáson induló indián vezető, Evo Morales is. Fidel Castro, az egyedüli államfő, aki nem kapott meghívót a csúcstalálkozóra, kubai sportolókat küldött a tüntetésre.
A gyűlésen Chavez a Che Guevarát ábrázoló zászló előtt megígérte, hogy eltemetik az amerikai típusú kapitalizmust Dél-Amerikában, mely szerinte a térség felvirágzásának akadályát jelenti. Több mint kétórás beszédében olyan "kedvenc" témáiról beszélt, mint például az amerikai gazdaságpolitika igazságtalanságai, az iraki háború ellenzése, Venezuela megszállásának terve, és a "bolivári" forradalom álma, amely az "építő" szocializmust terjesztené el Latin-Amerika-szerte.
Chavez beszéde megtette hatását, a gyűlést követően a résztvevők kisebb csoportokba verődtek, és az utcákon rombolni kezdtek. Baseballütőkkel felfegyverezve üzleteket fosztogattak és gyújtottak fel, téglákkal bedobálták az ablakokat, amerikai zászlókat égettek, fasisztának és terroristának nevezve Bush elnököt. A megfékezésükre érkező rendőrökre csúzlival köveket lőttek, mire a rendőrség könnygázt vetett be, és a csúcstalálkozó helyszínét elbarikádozta. A helyi lakosság nagy része még a tüntetés előtt elmenekült, így komolyabb sérülések nem történtek az incidensek során.
Erőszakos Amerika-ellenes tüntetések zajlottak más argentin városokban is, melyek során a tüntetők amerikai érdekeltség? helyeket támadtak meg. Rosarióban négy rendőr sérült meg, amikor a demonstrálók megtámadták a Citibank egyik fiókját. Buenos Airesben is zavargások törtek ki, melyek során egy McDonald\'s éttermet gyújtottak fel. A szomszédos Uruguayban a tüntetők banképületeket, üzleteket támadtak meg, miközben Bush-ellenes szlogeneket kiabáltak.
Ezek a zavargások már rendszeresekké váltak a világ vezetőinek találkozóinál, különösen azokon, amelyeken az amerikai elnök is részt vesz, és a 2001-es kanadai Amerika-közi csúcstalálkozóhoz képest a mostaniak nem voltak jelentősek.
A találkozón az amerikai államok kormány- és államfői a világ legnagyobb, Kanadától Chiléig terjedő szabadkereskedelmi övezetének létrehozásáról tárgyaltak, mely felvenné a versenyt az Európai Unióval. A javaslattal szemben Brazíliának és Argentínának, a térség két mezőgazdasági óriásának komoly fenntartásai vannak, mivel szerintük ezzel az Egyesült Államok húzna hasznot a kisebb nemzetekből. Az ellenzők közé tartozik még Paraguay, Uruguay és Venezuela. Emellett napirendre került a munkahelyteremtés és a szegénység elleni fellépés is a térségben. A találkozó végül is eredmény nélkül zárult: nem sikerült egyezségre jutni abban, hogy újrakezdik-e a tárgyalásokat a szabadkereskedelmi övezetről, ugyanis huszonkilenc állam támogatta az amerikai szabadkereskedelmi övezetet, öt állam szerint azonban várni kell a tárgyalásokkal.