Amír Perec, az ismeretlen munkásvezér legyőzte Nobel-békedíjas riválisát Fotó: Reuters
Reggel fél hatkor közölte a Munkapárt választási bizottsága a mindenkit megdöbbentő hivatalos végeredményt: "A Munkapárt elnöke mától Amír Perec. A szavazatok 42,35 százalékával legyőzte az izraeli egységkormány miniszterelnök-helyettesét, az eddigi pártvezért, Simon Pereszt, akire a szavazóknak 39,96 százaléka adta a voksát." (A harmadik jelölt, az infrastruktúra ügyeivel foglalkozó miniszter, Benjamin Ben Eliezer a szavazatok 16,82 százalékát kapta.)
A világ szinte egyáltalán nem hallotta eddig Amír Perec nevét, ellentétben a világhírre szert tett, Nobel-békedíjas Simon Peresszel. Perec csak az izraeli munkások és alkalmazottak, no és a televíziónézők meg a vicclapok olvasói számára ismerős. Népszerűségét a dolgozók jogaiért jellegzetes rekedt hangján mondott szenvedélyes, nem-egyszer demagógnak tűnő beszédeivel és a karikaturistákat gyakran megihlető rozmárbajuszával, nem kevesek ellenszenvét viszont időnkénti, az egész országot megbénító általános sztrájkjaival vívta ki.
Az ötvenhárom éves Perec Marokkóban született, családjával 1956-ban vándorolt be Izraelbe. Az ország déli részén, a Gázai övezet közelében fekvő Szderot városának szegénynegyedében nőtt föl. A hadseregben egy ejtőernyős alakulatnál szolgált, századosi rangig jutott. A katonai szolgálat után a Munkapártban kezdett politizálni, 1983-ban gyermekkori városának polgármesterévé választották. Öt évig töltötte be ezt a tisztséget, 1988-ban a Munkapárt képviselői listáján jutott be az izraeli parlamentbe, a knesszetbe. Képviselőként lett a Hisztadrut szakszervezeti szövetség vezetője. 1999-től 2004-ig saját baloldali formációja, az Am Ehad (Egy nép) élén volt tagja az izraeli törvényhozásnak, majd 2004 májusában Simon Peresz, aki tisztában volt azzal, hogy Perec fontos előrelendítője lehet a Munkapártnak, visszacsábította őt az anyapártba.
Perec szerint immár megértek a feltételek arra, hogy a Munkapárt visszaszerezze a hatalmat, és képes ismét felsorakoztatni maga mögött a szegény izraeli városok választópolgárait, akik kormányra segítették a Likudot. "Ha győznék, első ízben lenne a Munkapártnak olyan vezetője, aki világosan, dadogás nélkül védelmezné a szociális politikát. Ennek földrengésszer? hatása lenne" – jelentette ki még a szavazás előtt. Választási kampányát a Munkapártnak a nagykoalíciós kormányból való kilépésére alapozta. Ezt elsősorban a Saron-kabinet "antiszociális politikájával" indokolta.
Ellenzői Perec szemére vetik politikai tapasztalatlanságát és sovány katonai karrierjét. Ő azonban úgy véli: itt az idő, hogy a politikát "más szemüvegen át nézzék Izraelben, mint a tábornokokén". Ami az arab–izraeli konfliktust illeti, az új pártelnök szerint "véget kell vetni az arabokkal szembeni arroganciának, mert a biztonságot legjobban a béke szavatolja".
Perec, aki már választási kampányában a Likud és a Munkapárt koalíciójának megszüntetése mellett tette le a garast, diadala után azonnal bejelentette a közös kormányzás megszűntét, és előrehozott választásokat követelt. Párthíveinek egyszerűen "társadalmi forradalmat" helyezett kilátásba Izraelben. Győzelme kihirdetése után mondott beszédében a Munkapárt új elnöke megemlítette az izraeli szegények és gazdagok között tátongó, egyre mélyebb szakadékot: Perec már megválasztása napján telefonbeszélgetést kezdeményezett Ariel Saron kormányfővel. Azt kérte, hogy már vasárnap üljenek tárgyalóasztalhoz az előrehozott választások időpontjának meghatározása céljából. Saron először beleegyezett, később lemondta a találkozót. Inkább azzal foglalkozik, hogy a Munkapárt helyére új koalíciós partnereket szerezzen a Likudnak, ezzel kerülve el a kormányválságot.
2005. 11. 18. (IX/46)
