Mahmúd Ahmadinezsád. A likvidátor Fotó: Reuters
A palesztin merénylet előtti napon Mahmúd Ahmadi-nezsád iráni elnök egy Teheránban tartott konferencián Izrael felszámolására szólított fel. "A világ cionizmus nélkül" cím? egyetemi rendezvényen az elnök kifejtette: "Semmi kétség, hogy a palesztin támadások újabb hulláma letörli ezt a stigmát az iszlám világ arcáról." Ahmadinezsád a néhai Komeini ajatollah szavait is idézte, mondván: "Amint az imám is mondta, Izraelt le kell törölni a térképről." A gázai kivonulást az iráni elnök olyan "trükknek" titulálta, amelynek szerinte az volt a célja, hogy Izrael kicsikarja az iszlám államoktól a zsidó állam elismerését. "Mindenki, aki elismeri Izraelt, az iszlám nemzet dühének a tüzében fog égni" – tette hozzá Ahmadinezsád, akinek a kijelentését számos nyugati ország kormánya elítélte.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »