hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irán ügyel a látszatra
Felmentették a lelkészt a halálos ítélet alól

2005. 06. 14.
Precedens értékű, felmentő ítélet született a 2004 szeptembere óta fogva tartott Hamid Pourmand iráni lelkész ügyében, akinek peréről nemrég lapunk beszámolt. (Iráni lelkész a siralomházban. Hetek, 2005. május 20.) Pourmand ellen, aki húsz éve tért át a kereszténységre, hitelhagyás, illetve más muzulmánok terítése miatt emelt vádat a vallási bíróság. Az áprilisban esedékes tárgyalást elnapolták, ami a hatóságok bizonytalanságaként is értelmezhető, mivel akaratuk ellenére mind belföldön, mind külföldön túlságosan kényes ügynek bizonyult a lelkész várható halálos ítélete – főleg olyan időszakban, amikor Irán arról igyekszik meggyőzni egyes nyugati partnereit, hogy az ország normálisan működik, és érdemes támogatni békés célú nukleáris programját.



Hamid Pourmand

Az elhalasztott tárgyalásra végül mégiscsak sor került, precedens érték? eredménnyel. A lelkész "semmiben nem vétkezett az iszlám hit ellen" – áll a határozatban. Pourmand-t tehát mind a két vádpontban felmentették. A tárgyalás során a bíró állítólag úgy nyilatkozott a vádlottnak: "Maga igazán fontos és ismert személy lehet, a tárgyalás előtt több kormánytag felhívott, hogy ha lehet, engedékenyen bánjak önnel, ráadásul külföldön is sokan foglalkoznak a sorsával."
A tárgyalás után Pourmand-t a városi börtönből visszaszállították a politikai foglyokra specializálódott Evin börtönbe, ahol már korábban is fogva tartották. A szállítás során Pourmand távolról tudott találkozni a családtagjaival, és viccelődve odakiáltott nekik: "Ne aggódjatok értem, (az Evin-ben) igazán otthon érzem már magam." A korábban hivatásos katonatisztként tevékenykedő Pourmand-nal szemben a mostani felmentéstől függetlenül még érvényes a Katonai Bíróság februári döntése, amely három év börtönbüntetést szabott ki rá, valamint megfosztotta ezredesi rangjától, fizetésétől, leendő nyugdíjától és szolgálati lakásától. A jelenlegi körülmények között sokan reménykednek abban, hogy a katonai
fellebbviteli bíróság, amely a közeljövőben tárgyalja másodfokon Pourmand ügyét, akár csökkentheti is a kiszabott büntetést. 

Az Evin börtönben Pourmand-t olyan híres politikai foglyokkal együtt tartották fogva, mint például Agbar Gandzsi. Több nyugati kormány és neves emberi jogi szervezet e napokban
kampányolt Gandzsi, valamint vele együtt fogva tartott társai kiszabadításáért; május utolsó hétvégéjén tüntetéseket szerveztek az iráni parlament előtt, mivel kiszivárgott az a hír, hogy Gandzsi éhségsztrájkba kezdett. A 2003-as diáktüntetések óta nem ez volt az első utcai demonstráció Iránban, azonban most nem rendeltek ki fegyveres erőket a békés tüntetők ellen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!