A 26 éves elmebeteg támadót még a helyszínen letartóztatták, aki azzal indokolta tettét, hogy a Nyugat iraki és palesztin politikáját akarta a turistákon megbosszulni. "Látom, mi történik az irakiakkal és a palesztinokkal, ezért meg akarom védeni az iszlám szent helyeit Egyiptomban. Elhatároztam, hogy harcolok a turisták ellen Egyiptomban, mert azt a gyarmatosítást képviselik, amelynek ellen kell állni" – mondta a támadó az ügyészség tájékoztatása szerint.
A konzulátus tájékoztatása szerint nem magyarok elleni akcióról, hanem egy őrült véletlenszer? támadásáról volt szó. A tizenhétmilliós városban is előfordulnak a nyugatiakról szélsőségesen gondolkodó emberek, ezért az évente öt-hat millió látogatót fogadó Egyiptom komoly rendőri jelenléttel igyekszik megóvni a számára fontos bevételt hozó turistákat. Emlékezetes, hogy tavaly novemberben Amszterdamban egy marokkói támadó szintén Nyugat-ellenes jelszavak kíséretében lőtte le, majd késelte meg Theo van Gogh holland rendezőt.
Áldozatokból bűnösök
A magyarországi híradások és kommentárok egy része sajnálatos módon az áldozatokat igyekezett részben felelőssé tenni a támadás "kiprovokálása" miatt. A magyar pár (valójában házaspár) állítólag "csókolózott egy mecset közelében", sőt volt olyan újságíró is, aki tudni vélte, hogy a magyar turisták lenge ruhában voltak, ami "joggal idegesíthette" a konzervatív arab férfit. Takács László, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának a vezetője azonban a Magyar ATV Köztársaság cím? műsorában elmondta, hogy a támadásra a bazár közelében került sor, egy turistáktól zsúfolt téren és a magyarok semmilyen kihívó magatartást nem tanúsítottak.