Vlagyimir Putyin bronzszobra Szentpétervárott Fotó: Reuters
A jelenség megértéséhez fontos visszaidéznünk, milyen állapotban is volt Oroszország Putyin politikai színrelépésének idején. Ez 1999 nyarán történt, mikor Borisz Jelcin, az akkori elnök kormányfővé nevezte ki őt. A gazdaság és a szociális szféra gyakorlatilag romokban hevert, a gyárak, üzemek többsége vagy állt, vagy már be is zárt. A munkanélküliek száma rohamosan nőtt; de még az aktív dolgozók sem kaptak évekig fizetést. A bérek az 1998-as válságot követően alig érték el a létminimumot, de volt, hogy alatta maradtak. Az orosz városok többségében az emberek többsége nem kapott semmiféle segélyt, nyugdíjat vagy más támogatást. Gyakorlatilag minden összeomlott, beleértve a katonaságot, a fegyveres erőket, a bíróságokat és az ügyészségeket. Az orosz állam többnyire csak formálisan létezett. A lakosok többsége inkább úgy látta, hogy a néhai, egységes Oroszországot maga alá gyűrte a helyi hatalmi elit, az alvilági csoportosulások és az oligarchák, akik gyakorlatilag privatizálták az állami hatáskörbe tartozó jogokat is, miközben megfeledkeztek a kötelességekről. Oroszország népe bizonytalanságban volt, amit csak tetézett a csecsenföldi háború elvesztésének gyalázata
Putyinnak már legelső intézkedései sikeresnek bizonyultak: Csecsenföldön új katonai győzelmek születtek: jelentős csapást sikerült mérni nemzetközi terroristák és iszlám szélsőségesek fő erőire. Ez hatalmas jelentőség? volt az orosz emberek erkölcsi és pszichikai állapotát tekintve: új vezetőt ismerhettek meg, aki kész volt harcba szállni országuk újjáteremtéséért és megőrzéséért. Az ő reménységük öltött formát a 2000. évi választásokon is, melyen Putyin győzött.
Elnöksége kezdetén Putyin folytatta azt a munkát, amit még kormányfőként kezdett el. Akárhogy is viszonyulunk hozzá, mint politikus – el kell ismerni azokat a pozitív változásokat, melyek működésének öt éve alatt történtek. A gorbacsovi peresztrojka óta ebben a periódusban kezdett talpra állni az ország, akár a gazdasági, akár a kereskedelmi mutatókat figyeljük. Emellett Oroszország elkezdte törleszteni adósságait is: Magyarországgal például sikerült teljesen elszámolnia – ami 2 milliárd kifizetett dollárt jelent. Megjegyzendő tény, hogy ezek az adósságok többnyire a Szovjetunió idejéből lettek "megörökölve", és noha a néhai birodalom 15 tagállamból állt, most egyedül Oroszország törleszt. Ennek ellenére az ország aranyvaluta-készlete
rekordmennyiséget ért el. Létrehozták a stabilizációs alapot is, amely gyorsan növekszik. Ennek fő rendeltetése az ország pénzügyi és gazdasági egyensúlyának megőrzése, arra az esetre, ha az olajárak csökkennének. Ha ilyen alap létezett volna Gorbacsov idejében, talán még a Szovjetunió széthullása is megakadályozható lett volna.
Egyes elemzők szerint 2000-ben Putyinnak bizalmat szavazott az orosz nép, és mindent összevéve ez a befektetés kamatostul megtérült. Az ő idejében csökkentek minimálisra az el-maradt szociális juttatások miatti állami tartozások a lakosság felé. Több ízben emelkedett viszont a nyugdíjak, ösztöndíjak és más illetmények összege. Oroszország társadalmi-gazdasági helyzetének javulását bizonyítja az a tény is, hogy folyamatos a bevándorlás a volt tagállamokból – ez alól csak a balti köztársaságok és talán Belorusszia kivétel.
Még az idei, hatalmas tüntetéseket kiváltó szociális reformkísérletek sem ásták alá a lakosság Putyin iránti bizalmát. Elnöksége alatti népszerűségi mutatói 43-47 százalék körül mozogtak. 2001. szeptember 11. eseményeit és a nemzetközi terrorizmus elleni, még aktívabb fellépését követően pedig, a nagyhatalmak vezetői közül elsőként, népszerűsége meghaladta az 50 százalékot is. A sikertelen reformintézkedések idején ez 41 százalékra csökkent ugyan, de február közepe óta ismét emelkedik.
A népszerűségi ingadozás forrása nem kis részben éppen a média. Oroszország régióiban és kerületeiben a helyi kiskirályok – kormányzók, polgármesterek és más vezetők – "mennek" főműsoridőben. Ők azok, akik minden szociális probléma kapcsán Moszkvát és ezen keresztül az elnököt is okolják.
Oroszországban kétségkívül rengeteg a probléma, melyekből még jócskán maradt megoldatlan, és sok ki is éleződött. Mindazáltal a lakosság nagyobbik fele úgy látja Putyint, mint a nemzeti egység szimbólumát. Ez különösen fontos egy olyan orosz társadalom számára, mely még mindig nagyon különböző rétegekre és csoportokra oszlik – anyagi, szociális és politikai szempontból. Rég nincsenek már az egykor létező, mindenki számára egységesített eszmék és értékmérők. Putyin nevével mindazáltal az orosz emberek jelentős része mégiscsak a saját és Oroszország jobb jövőjét köti össze. A szociológusok felmérései szerint 43 százalékuk úgy véli, reményeik máris beigazolódtak – tehát az elmúlt öt évben javultak életkörülményeik: ezek többnyire fiatal dolgozó értelmiségiek. A kérdezettek 52 százaléka szerint Putyin pályafutásában több a siker, mint a kudarc: ennek ellenkezőjéről 18 százalék van meggyőződve. Az emberek 15 százaléka rosszabb jövőre készül, 37 százalékuk viszont jobbra. Az optimizmus tehát – ha óvatosan is – visszatérni látszik Oroszországba.
2005. 04. 01. (IX/13)
