hetilap

Felszabadító hangulat a bejrúti utcákon. Szírek, haza! Fotó: Reuters

Amióta 1989-ben véget ért a tizenöt éven át dúló polgárháború, a közel-keleti országokon kívül a világ – egészen az elmúlt hetekig – szinte csak annyit tudott Libanonról, hogy a többvallású ország déli részét hosszú éveken át megszállva tartotta az izraeli hadsereg, amely ellen folyamatos háborút vívott az Irán által irányított szélsőséges síita gerillaszervezet, a Hezbollah. Február 14-én azonban – arra a megdöbbentő hírre, hogy megölték a libanoni exminiszterelnököt, Rafik Haririt – ismét Bejrút felé fordult a világ figyelme. 

Mi is történik napjainkban Libanonban? Miért tüntet a nép? Kik és miért ölték meg minden idők legnépszerűbb libanoni politikusát? Miért mondott le a bejrúti kormány? A libanoni politikai ellenzék és a nemzetközi elemzők válasza e kérdésekre mindig ugyanazzal a szóval kezdődik: Szíria. Valid Dzsumblat, a muzulmán vallású drúz ellenzéki vezér szerint Haririt a hivatalos szíriai kormány által felbérelt terroristák gyilkolták meg. Azért, mert minden valószínűség szerint ő állt az ENSZ Biztonsági Tanácsának mintegy fél évvel ezelőtt amerikai és francia kezdeményezésre született 1559-es számú határozata mögött, amely Libanon szuverenitásának tiszteletben tartására és minden külföldi haderőnek az ország területéről való kivonására szólította fel az érintetteket. S miután az ENSZ rendfenntartó erőin kívül külföldi haderőként csak a szíriai katonaság állomásozik Libanonban, a határozat a szíriai katonák Libanonból történő kivezénylését követelte. Ezzel párhuzamosan pedig azt is előírta, hogy fel kell oszlatni és le kell fegyverezni minden libanoni és nem libanoni milíciát (Hezbollah), hogy a mindenkori libanoni kormány az ország egész területét ellenőrizhesse.
Valamint azt követelte, hogy a közeljövőben megrendezendő elnökválasztásokat szabad és szabályos választási rendszer alapján tartsák meg, minden külföldi beavatkozás vagy befolyás nélkül. E követelések teljesítésére az ENSZ harmincnapos határidőt adott. A damaszkuszi vezetés a harminc nap leteltével – amint azt Kofi Annan, a nemzetközi szervezet főtitkára jelentette – nem tudott sem számokkal, sem menetrenddel szolgálni a libanoni csapatkivonást illetően. A két kormány – a Szíria-barát bejrúti és a damaszkuszi – Annan értésére adta, hogy a szíriai egységek a libanoni kormány kérésére tartózkodnak Libanonban, egy kölcsönösségi egyezmény alapján. 

Kofi Annan február 14-e óta azonban egy újabb jelentésre vár: Hariri meggyilkolásának vizsgálati eredményére. De úgy tűnik, hogy a főtitkár ismét hiába vár. Bejrút ugyanis semmiféle vizsgálatot nem rendelt el, egy percig sem kereste a felbujtókat vagy az elkövetőket, mert ha véletlenül rájuk talált volna, látványosan meg kellett volna büntetnie a tetteseket. A milliók által támogatott Hariri család vasárnap még azt követelte, hogy ha a hazaiak nem hajlandók rá, akkor a külföldiek derítsék ki, kik állnak a miniszterelnök meggyilkolása mögött. 

Libanonban tizennégyezer szíriai katona állomásozik a polgárháború befejezése óta. Tizennégyezer felfegyverzett katona áll harci készültségben a libanoni ellenzékkel és a szomszédos Izraellel szemben, szövetségben a Dél-Libanont rettegésben tartó, onnan a keresztény őslakosságot már régóta elűző fanatikus Hezbollahhal. 

A damaszkuszi kormány azonban nemcsak a szélsőséges síita szervezettel barátkozik, hanem támogatja a palesztin terrorszervezeteket, a Hamaszt, az Iszlám Dzsihádot és a népi frontokat is, amelyeknek vezetőségei damaszkuszi irodáikból irányítják e csoportokat. Azokról a szélsőségesekről van szó, akik nem hajlandók tárgyalni az új palesztin elnökkel, Mahmúd Abbásszal a "hudna", a tűzszünet betartásáról, hanem annak – úgy tűnik – pont az ellenkezőjét teszik: Tel Aviv fiataljait gyilkolják. 

Az elmúlt péntek éjszakán egy diszkó előtt álló, oda bebocsátásra váró fiatalokból álló csoport tagjai közé fúrta be magát harminckilós bombájával az Iszlám Dzsihád huszonegy éves ciszjordániai aktivistája. S mert észrevette, hogy gyanússá vált, s nem lesz módja bejutni a szórakozóhelyre, ott, a várakozó tömegben robbantotta fel a bombáját. Rajta kívül öt fiatal izraeli halt meg, hatvanöten pedig megsebesültek. Az izraeli biztonsági szolgálat cáfolhatatlan bizonyítékokra hivatkozva a Szíriában működő Dzsihád-központot nevezte meg a terrorista felbujtójának. Damaszkusz ezt természetesen mereven elutasította, de a Dzsihád ahelyett, hogy – már csak azért is, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe Szíriát – szintén letagadta volna, még magyarázatot is adott a merénylet elkövetésére, mondván: "Izrael nem tartotta magát a békés szakaszhoz". Ezt egy magát Abu Táriknak nevező férfi közölte a szíriai főváros egyik telefonállomásáról. 

Szíria – miután az Egyesült Államok mostanában kissé erőteljesebb nyomást gyakorol rá, mint korábban, és újra a terrorizmust támogató országok között tartja nyilván – látszólag a jó útra tér. A Tel Aviv-i merényletet követő harminchatodik órában az egyik külügyi szóvivővel kimondatta, hogy Damaszkusz támogatja a palesztinok béke-erőfeszítéseit, és úgy véli, hogy a Tel Aviv-i öngyilkos merénylet ellentétes a szíriai politikával, valamint az Iszlám Dzsihád damaszkuszi irodáját is bezáratták.

A diplomata főnöke, maga Faruk as-Saraa külügyminiszter vasárnap, egyiptomi kollégájával tartott kairói tanácskozása után pedig nem átallotta azt mondani, hogy "bár az ENSZ 1559-es számú határozatának nem volt libanoni támogatottsága, és a túlnyomó többség elutasította, Szíria tiszteletben tartja a nemzetközi jogot". E körmönfont mondattal a külügyminiszter azt mondta ki, hogy Szíria teljesíti az ENSZ BT követelését, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy mikor. 

Jeruzsálem a merényletért megtorlással fenyegette meg Szíriát. Damaszkusznak semmi kétsége sem lehet afelől, hogy csak Saul Mofáz védelmi miniszteren múlik, hogy e fenyegetést be is váltják-e. Izraeli harci gépek 2003-ban már bombázták az Iszlám Dzsihád egyik, Damaszkusz térségében fekvő támaszpontját, megtorlásul egy haifai étteremben elkövetett, tizenkilenc halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletért. 2004 szeptemberében a Hamasz egyik vezetőjét a szíriai fővárosban ölték meg, az izraeli tisztségviselők pedig nem állították, de nem is tagadták, hogy a Moszad állt a merénylet mögött. Ám 2003 augusztusában Izrael azt is értésére adta a szíriai elnöknek, hogy bármikor végezhet vele: néhány katonai repülőgépe olyan alacsonyan repült el az államfő nyári palotája fölött, amikor Asszad éppen ott tartózkodott, hogy a légnyomástól a palota ablakai mind kitörtek. A piszkosnak kikiáltott Szíria igencsak érdekes módon mossa magát: iraki illetékesek vasárnap közölték, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor egyik féltestvérét, Szabaávi Ibrahím al-Haszán at-Tirítit és a Baath Párt huszonkilenc volt vezetőjét Szíriában elfogták, és a szíriaiak – jó szándékuk jeléül – átadták őket az iraki hatóságoknak. A féltestvért, aki Szaddám tanácsadója is volt, és azzal gyanúsítják, hogy a diktátor elűzése után felkelőket pénzelt, Szíria északkeleti részén, az iraki határ közelében fekvő el-Haszakéban kapták el – közölte két, nevének elhallgatását kérő, magas rangú iraki hivatalnok. Egyikük kifejtette: a szíriai hatóságok a rájuk nehezedő nyomás következtében döntöttek úgy, hogy közreműködnek a körözött iraki gyilkos politikus és társai elfogásában. Szabaávi a harminchatodik helyen állt az amerikai hadsereg által legintenzívebben keresett iraki személyek ötvenöt fős listáján.

A Szaddám-rezsim bukásakor eltűnt és azóta is körözött tömeggyilkosok nagy hányada köztudottan Szíriában talált menedéket. Ezt az állítást egészen vasárnapig folyamatosan tagadta a hivatalos damaszkuszi kormány. Mégis, amikor Bassar el-Asszadnak, az egykori "damaszkuszi szfinx", Hafez el-Asszad elnök fiának, a mostani szíriai elnöknek arra volt szüksége, hogy jó szándékát látványosan fejezze ki, hirtelen előállította Szabaávit. Vajon hány körözött iraki tömeggyilkosnak a hollétéről tud, és hányat támogat még? Vajon mikor "árulja el" és adja az iraki igazságszolgáltatás kezére az általa bújtatott iraki "menekülteket"? Mert hogy megteszi, az biztos. Azért, hogy elkerülje az általa kedden a La Repubblica című olasz lapnak adott nyilatkozatában valószínűsített amerikai fegyveres támadás veszélyét. Csakhogy az Egyesült Államok kormánya ezzel nem elégszik meg.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek