A Holland Királyi Orvosszövetség augusztusban arra kérte fel az Egészségügyi Minisztériumot, hogy hozzon létre független bizottságot a "szabad akarattal nem rendelkező" betegek eutanáziájának mérlegelésére. A minisztérium várhatóan decemberben dolgozza ki a választ. Az eutanáziát a holland parlament a világon elsőként hagyta jóvá közel három évvel ezelőtt. A jelenlegi rendelkezések szerint a betegnek szabad akaratból, megfontoltan kell meghoznia döntését, amelyhez kitartóan ragaszkodnia is kell. A betegség kibírhatatlan fájdalommal kell hogy járjon, és az orvosnak konzultálnia kell egyik kollégájával is. A csecsemők esetében javasolt irányelvek szerint a gyermek orvosainak, illetve független orvosoknak együttesen kell megerősíteniük, hogy a fájdalom nem enyhíthető, és nincs esély a javulásra. Ezenfelül a szülők beleegyezése is szükséges lenne.
A csecsemők eutanáziája még nem legális, ám ennek ellenére a Groningeni Akadémiai Kórházban az elmúlt évben már többször is előfordult ilyen eset. A kórház saját belső irányelveit alkalmazta. Dr. Eduard Verhagen, a kórház gyermekklinikájának vezetője szerint a gyermekek gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek, és állapotuk olyan súlyos volt, hogy "úgy éreztük, a leghumánusabb megoldás az, ha hagyjuk őket meghalni, sőt aktívan elő is segítjük a halálukat. Mindegyik eset rendkívül ritka, nagy szenvedéssel járó betegség volt."
2003-ban négy ilyen esetet jelentett be a groningeni kórház az ügyészségen, míg más kórházakban 2002-ben két, 2001-ben hét és 2000-ben öt ilyen eset fordult elő. Jogi eljárás sem a kórházak, sem az orvosok ellen nem indult. Egyébként a felnőttekre vonatkozó eutanáziatörvény is egy korábban már létező gyakorlatot törvényesített.
Hollandia példáját követve Belgiumban is legalizálták az eutanáziát, Franciaországban pedig jelenleg folyik a vita a témáról. Az Egyesült Államokban egyedül Oregon államban engedélyezik a módszer alkalmazását, ám ez az engedély folyamatos jogi támadás alatt áll. Ennek ellenére több szakértő is elismeri, hogy titokban mind az Egyesült Államokban, mind más országokban alkalmazzák az eutanáziát. "A gyermekek életét percekkel, órákkal, napokkal vagy hetekkel meghosszabbító kezeléseket egyszerűen leállítják. Ilyen esetek rendszeresen, konkrétabban naponta előfordulnak" – nyilatkozta Lance Stell, az észak-karolinai Davidson College orvosi etika professzora. "Mindenki tudja, hogy ezek megtörténnek, de az egész ügyet hatalmas képmutatás övezi. Ehelyett inkább arról beszélnek, amit nem tesznek meg." A hollandiai fejleményeket a Vatikán élesen bírálta, az eutanázia amerikai ellenzői pedig azt állítják, hogy az európai ország, úgy tűnik, "minden erkölcsi érzékét elvesztette".