hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Alkotmányalku
Cél: a júniusi aláírás

2004. 05. 30.
Az Európai Unió külügyminiszterei közelebb jutottak ugyan az egyezséghez a készülő EU-alkotmánnyal kapcsolatban a hét elején Brüsszelben, a kereszténység szerepe azonban továbbra is akadálya a megegyezésnek. 

A huszonöt európai uniós külügyminiszter annak tudatában ült a tárgyalóasztalhoz, hogy egy héttel korábban hiába próbálkoztak az alkotmányterv miatti mély ellentétek oldásával, pedig a kormányfők június 17–18-i találkozójára véglegesíteni kellene a szöveget. Ezúttal azonban a Brüsszelből távozó külügyminiszterek hangsúlyozták: sikerült a szavazati arányok kérdésében haladást elérni, amivel elhárult az egyik legnagyobb akadály az elől, hogy az EU alkotmánya valósággá váljon. Az új alkotmány igyekszik egyszer?bbé tenni a döntéshozatalt az Európai Unióban, valamint elejét venni, hogy a tagállamok egy kisebb csoportja megakadályozza a döntéseket. A tervezet alapján az EU Miniszteri Tanácsában a lakosság legalább hatvan százalékát s egyben az uniós tagállamok ötven százalékát képviselő szavazatok kettős többsége dönt. Az olyan országok viszont, mint Lengyelország és Spanyolország elutasítják ezt a tervet, mivel túl nagy súlyt biztosít a nagyobb államok számára. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia azonban igyekszik minél inkább ragaszkodni az eredeti elképzeléshez. 

Korlátozott jogok

Az Európai Unió polgárai nem szavazhatnak az Európai Bizottság, illetve a Miniszterek Tanácsának elnökére: az EU két kulcsfontosságú testületének fejére – hívja fel a figyelmet a Daily Telegraph cím? brit konzervatív lap. A 349 millió európai szavazó számára – amely India után a világ második legnagyobb választói közössége – az egyetlen lehetőség helyeslésük vagy rosszallásuk kifejezésére, hogy európai parlamenti képviselőt választanak a jövő hónapban. Ezt viszont erősen megkérdőjelezi, hogy az EU államainak történetében a legalacsonyabb részvétel várható a júniusi választáson. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!