Vlagyimir Putyin és Silvio Berlusconi. Erősítik egymást Fotó: Reuters
Berlusconi nem először tesz ilyen, Oroszország európai integrációjára vonatkozó kijelentéseket, úgy tűnik, ő nem osztja európai vezetőtársai szkepticizmusát. E mögött pedig valószínűleg nemcsak Olaszország jelenlegi érdekei húzódnak meg, hanem az Oroszországgal való együttműködés jelentős történelmi tapasztalatai is.
A huszadik század eleji olasz–orosz kapcsolatok érdekessége, hogy Oroszország lett az első kommunista, míg Olaszország az első fasiszta állam; ennek ellenére a 20-as és a 30-as évek első felében igen szoros volt az együttműködés a két ország között, főleg katonai téren: Sztálin egész sor hadihajót építtetett az olaszokkal.
A világháború idejét ellenségeskedés jellemezte a két ország között – a Szovjetunióra törő német, román, szlovák és magyar csapatok között az olaszok is ott voltak. Sztálingrád alatt azonban csúfos vereséget szenvedtek; a második világháború elvesztése után pedig az olaszok kénytelenek voltak jóvátételt fizetni Oroszországnak. Ennek során került tulajdonukba jó pár hadihajó, köztük a Julius Caesar sorhajó is, ami később Novorosszijszk néven az orosz hadiflotta legnagyobb zászlóshajójaként volt ismeretes. Nevéhez fűződik azonban a legnagyobb tragédia is, ami békeidőben történt: 1955-ben a hajó, miközben a fő fekete-tengeri bázison, Szevasztopolban állt, felrobbant, felborult és elsüllyedt legalább hatszáz matrózzal a fedélzetén. A hajó pusztulásának okai máig tisztázatlanok, egyesek szerint olasz búvárok okozták a robbanást.
A Brezsnyev nevével fémjelzett korszakban, amikor javában dúlt a hidegháború, és Magyarországon állomásoztak azok a szovjet haderők, melyek fő feladata a NATO-országok, elsősorban Olaszország felől érkező lehetséges támadás visszaverése volt, Itália és a Szovjetunió között élénk kereskedelmi együttműködés kezdődött. 1967-ben az egyik Kujbisev körzetbeli városban, Sztavropolban – melyet azelőtt három évvel egy olasz kommunista vezető tiszteletére Toljattira kereszteltek – az olasz kapitalisták elkezdtek segíteni az orosz kommunistáknak, hogy felépülhessen a Szovjetunió és a KGST-tagországok viszonylatában is legnagyobb VAZ autógyár. 1970-ben innen indultak útjukra az első orosz "Fiátok" – az olasz technológiával létrehozott Lada gépkocsik –, melyek aztán elárasztották az egész szocialista tábort.
A gigantikus autógyár megépítésében való olasz részvétel lett a Szovjetunió "kapitalista világgal" való együttműködésének legkiemelkedőbb példája – mindez a hidegháború és az Olaszország felé irányuló szovjet rakéták ellenére.
Noha Berlusconi látogatása hivatalosan gazdasági célú volt, az orosz megfigyelők szerint azért a politika sem maradt ki, amelynek fő aspektusa sokak szerint az iraki kérdés volt. Mint ismeretes, az iraki felkelők négy olasz állampolgárt ejtettek túszúl, és egyiküket megölték. Berlusconi kijelentette, hogy mindaddig otthon marad, míg a többi három ki nem szabadul. A miniszterelnök azonban valamiért nem tartotta be ígéretét, és Oroszországba utazott. A Nyezaviszimaja Gazeta ennek kapcsán feltételezi, hogy Berlusconi a Putyinnal és az új orosz miniszterelnökkel, Mihail Fradkóval történő megbeszéléseit arra használta fel, hogy "közbenjárásukat kérje az Irakban fogva tartott olaszok kiszabadításához".
A Kommerszant cím? újság szerint az olasz miniszterelnök programjába számos kérdés megvitatása is beletartozott, mint például a közel-keleti és koszovói válság, valamint Oroszország viszonya a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Szó esett arról is, hogy Oroszország kész bekapcsolódni az afganisztáni helyzet szabályozásába, és kétoldalú megállapodást ír alá minden résztvevő országgal. "Európa nem lesz erős Oroszország nélkül" – győzködte Berlusconi európai partnereit, miközben szorgalmazza az unió kibővítését Oroszországgal – ami által létrejönne a "Nagy-Európa".
2004. 04. 29. (VIII/18)
