hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A lépfene után itt a ricin
Méregriadó a Fehér Házban

2004. 02. 09.
Ismét végigsöpört az aggodalom az Egyesült Államokon, amikor kedden gyanús fehér port találtak az egyik levélszortírozó gépen. A szenátus republikánus többsége vezetőjének, Bill Fristnek az irodájában talált anyagról a vizsgálatok kiderítették, hogy ricin, azaz halálos méreg. A szenátus mindhárom irodaépületét lezárták, és valószínűleg a hét végéig nem is veszik ismét használatba. A kongresszushoz érkezett valamennyi postai küldeményt zárolták. 



Az amerikai szenátus épületének egy folyosója. Két és fél évvel az anthraxriadó után újra vegy-védelmi alakulatok Washingtonban Fotó: Reuters

Dr. Frist, Tenessee állam republikánus szenátora a törvényhozó testület keddi nyitóülésén kijelentette: terrorcselekményre gyanakszik, ugyanakkor hozzátette, hogy elhamarkodott lenne levonni azt a következtetést, miszerint egy terrorcsoport keze lenne a dologban.

Amerikai rendőrségi források kedden közölték: tavaly novemberben a Fehér Háznak is címeztek ricint tartalmazó küldeményt, mégpedig egy levélhez mellékelt fiolában. Az illetékes szervek ezt csak most erősítették meg, mindeddig nem hozták nyilvánosságra, sőt a titkosszolgálat halogatta mind az FBI, mind más illetékes szövetségi hatóságok tájékoztatását. Valamivel korábban, októberben a fehér házi küldeményhez hasonló csomagot találtak Észak-Karolinában egy postai szortírozóban. A mellékelt írás fenyegetést tartalmazott, amely szerint megmérgezik a vízellátást, ha bizonyos szállítóipari megszorításokat nem oldanak fel. Egyébként az aláírás mindkét szóban forgó levélben ugyanaz volt, nevezetesen: "Bukott angyal".

A törvényhozók és munkatársaik körében olyan érzés uralkodott el, hogy a drága és bonyolult óvintézkedések ellenére, amelyeket a 2001-es lépfeneveszélyt követően léptettek életbe, a törvényhozás továbbra is sebezhető maradt. Thomas A. Dashle, a szenátus demokrata párti kisebbségének vezetője egy keddi sajtóértekezleten leszögezte, hogy terrortámadások és a keddihez hasonló bűncselekmények nem állíthatják le a szenátus vagy a kongresszus tevékenységét. Elismerte azonban, hogy mivel a törvényhozókat a szó szoros értelmében kilakoltatták, és kénytelenek ideiglenes irodákban dolgozni, lehetőségeik erősen korlátozottak.

Az eset kapcsán felelevenedtek a lépfene-kórokozókkal tűzdelt levelek emlékei, amelyeket éppen az ő irodájába küldtek 28 hónappal ezelőtt. Amióta a lépfenetámadás 2001 októberében öt személy halálát okozta, a szövetségi kormánynak küldött valamennyi postát New Jersey államba irányítják speciális átvilágításra, amely egyben megöli a baktériumokat. Az élő spórák elpusztítását célzó folyamat azonban hatástalan a ricin esetében, amely színtelen, szagtalan mérgező anyag. A ricinusbabból nyert méreg lenyelése vagy belélegzése 72 órán belül halált okoz. Nincs ismert ellenszere, és nagyon kis mennyiségű, lenyelt vagy befecskendezett méreg is elegendő ahhoz, hogy halált okozzon.

Egyes jelentések utaltak arra, hogy bizonyos terrorcsoportok esetleg érdekeltek ricin beszerzésében, valamint hogy ezt a mérget alkalmazták az 1980-as években, az iráni–iraki háború idején, de általában csak orgyilkosságokat követnek el vele. 1978-ban Georgi Markov Londonban élő bolgár újságírót úgy gyilkolták meg, hogy egy férfi esernyővel támadta meg, amelynek végén egy kis méretű szerkezet ricinsörétet fecskendezett a testébe. A hatóságok egyelőre még nem tudják, hogyan került a méreg dr. Frist irodájába. Lefoglalták azonban az összes postai küldeményt, hogy kiderítsék, vajon postán érkezett-e. Az érintett emeleten dolgozó tizenhat személy fertőtlenítésen esett át, mások egyszerűen csak elhagyták munkahelyüket, és hazamentek. Szenátusi illetékesek nyilatkozata szerint felül fogják vizsgálni a postai küldemények kezelési módszereit, hogy elejét vegyék a hasonló incidenseknek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!