hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Villámgyors Ferrero
Ausztria választások előtt

2004. 01. 19.
Április 25-én új elnököt választ az osztrák nép. A konzervatív néppárt, az ÖVP január 15-én fogja bejelenteni, hogy jelöli Benita Ferrero-Waldner külügyminisztert az elnöki tisztre. A miniszter asszony olyan türelmetlen volt, hogy a hivatalos jelölést meg sem várva bejelentette: rendelkezésre áll. Már alakult is egy párton kívüli bizottság, amelynek célja Ferrero-Waldner támogatása.



Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter. Célegyenesben 

Benita Ferrero-Waldner, aki több nyelven beszél, eredetileg egy bajor üzem exportvezetője volt, majd 1984-ben került az osztrák külügyminisztériumba, amely Szenegálba, majd Párizsba küldte. Később a protokollosztályon dolgozott, végül az ENSZ protokollfőnöke volt. 1995-ben Wolfgang Schüssel akkori külügyminiszter kinevezte államtitkárnak, majd 2000-ben, amikor Haiderékkal koalícióra lépett, külügyminiszternek. 

Ferrero asszony külügyminiszterként több alkalommal bizonyította ügyetlenségét. Annak idején például az Egyesült Államokban járva kijelentette: rábírta az amerikai külügyminisztériumot, hogy feloldják a Kurt Waldheim korábbi elnökre vonatkozó beutazási tilalmat, amit hivatalosan azonnal cáfoltak. 2001-ben pedig a genovai G8 csúcstalálkozó alkalmából ártatlanul letartóztatott osztrák polgárokat sértette meg nyilvánosan. 

Ferrero asszony második férje spanyol diplomata. Miután már tíz éve együtt élt vele, a Vatikánhoz fordult, hogy kérje az első, bajor származású férjével kötött egyházi frigy felbontását. Ahogy volt férje elmondta, nagyon elcsodálkozott, amikor megtudta, hogy a média nyilvánosságra hozta az érvénytelenítést, hiszen Ferrero az ügy bizalmas kezelését ígérte neki. A procedúra szokatlan gyorsasággal ment végbe, hiszen a bajor férjet az egyházi hatóság csak 2003 márciusában kereste fel; ekkor azt mondták neki, hogy az ügy két évig fog tartani, de már ugyanazon év őszére befejeződött. Április 25-én kiderül, vajon használt-e Benita Ferrero-Waldnernek, hogy másodszor is ragaszkodott az egyház áldásához házasságára, vagy inkább a szocialista jelöltre, Heinz Fischerre szavaz a többség, aki azzal büszkélkedik, hogy már harmincöt éve ugyanazzal az asszonnyal él, akivel mint agnosztikus szocialista, csak az anyakönyvi hivatalban esküdött meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!