A váratlan látogató Bagdadban. Hálaadás a katonák között Fotó: Reuters
A látogatás nemcsak a katonáknak, hanem gyakorlatilag az egész világnak, s főként a sajtónak teljes meglepetés volt. Az amerikai titkosszolgálatból csak néhányan tudtak róla, a beavatott fehér házi munkatársak száma pedig szintén minimális volt. Az utazást hosszas tervezés előzte meg, Bush ugyanis sem saját magát, sem a csapatokat nem akarta kitenni felesleges veszélyeknek. A legnagyobb kihívás azonban a sajtó megkerülése volt. Bush így egy jelöletlen autóban hajtott el texasi birtokáról szerda este, s miután az Andrews légitámaszponton maga mellé vette legközelebbi munkatársait, köztük Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadót is, az Air Force One fedélzetén Bagdad felé vette útját. Mindössze néhány tucat fehér házi tudósítót vittek magukkal, ám őket figyelmeztették: ha a hír kiszivárog, amíg a gép a levegőben van, az elnök visszafordul. Az infó csak azután röppent fel, miután Bush elhagyta Bagdadot.
Az elnöki gép biztonsági okokból kivilágítatlanul szállt le délután fél hatkor az iraki főváros nemzetközi repülőterén, ahol Bush az egyik hangár felé vette útját. Mit sem sejtve a prominens vendég közeledtéről, mintegy hatszáz katona készülődött itt az ünnep megtartására. Paul Bremer Irakba kinevezett polgári kormányzót és Ricardo Sanchez tábornokot várták. A helyszínre érkező Bremer, miközben az elnöki üzenet felolvasására készülődött, hirtelen így szólt: "Lássuk csak, van-e itt olyan, nálam magasabb rangú személy, aki felolvashatná az elnök ünnepi köszöntőjét? Esetleg valaki ott a háttérben?" Ekkor egy függöny mögül előlépett a hadsereg gyakorló egyenruhájába öltözött Bush. A hatás nem maradt el: a katonák meglepetésükben és örömükben azonnal felugrottak, örömkiáltásokat hallattak és a fényképezőgépeik után kaptak. "Egy kis meleg ételre vágytam ma este – viccelődött az elnök. – És ennél jobb társaságot nem tudtam kigondolni magamnak."
Bush azonban hamarosan komolyra fordította a szót: megköszönte a katonák erőfeszítéseit, és egyben bátorította is őket. "Az ellenállók most tesztelik az akaraterőnket. Azt remélik, elfutunk majd. De nem azért utaztunk ide több száz mérföldet, nem azért fizettünk ilyen drága árat, és nem azért űztünk el egy kegyetlen diktátort, hogy most néhány orgyilkos és gengszter elől megfutamodjunk." A beszédet hatalmas ováció fogadta, majd Bush elvegyült a katonák között, sőt az ételkiosztóknak is segített. A röpke két és fél óra alatt még két megbeszélést is tartott amerikai parancsnokokkal és az iraki kormányzótanács négy tagjával. Este nyolckor már újra az Air Force One fedélzetén volt, és Texas felé tartott.
A meglepetéslátogatás majdnem elmaradt, mivel egy Anglia nyugati partjai felett repülő British Airways-gép pilótája észrevette az elnöki különgépet a levegőben. A meglepett pilóta jelentésére azonban a londoni irányítótorony személyzete – amelyet az elnöki gépet védő amerikai hatóságok hamis információkkal láttak el – megnyugtatta, hogy nem az elnöki gépet látta, csak egy hasonló, de jóval kisebb, Gulfstream Five típusú gépet.
Bár a katonák helyzetén az elnöki villámlátogatás aligha könnyített, a közhangulatot erősen javította az elnök felbukkanása. Az ünnepek idején ugyanis még nagyobb erővel tör rájuk a honvágy, így örülnek minden ismerős arcnak – hát még magának a főparancsnoknak. "Ilyenkor az ember lélekben otthon van, és a szeretteire, barátaira gondol, aztán egyszer csak ott áll az ország vezetője, aki átrepül ide, hogy velünk vacsorázzon. Ez egy nagyon különleges élmény." "Nagyon feldobott" – nyilatkozták sorra a katonák. A gesztust még az irakiak között is többen pozitívan fogadták, mondván: másképp hatnak az amerikai ígéretek, ha nem csak a Fehér Házban, hanem Irak földjén is elhangzanak.
2003. 12. 05. (VII/49)
