Új tengerészsírok Péterváron. A kis képen az elsüllyedt hajó Fotók: Reuters
Augusztus 12-én Oroszország a Haditengerészeti Flotta szomorú évfordulójára emlékezett: három éve pusztult el a Kurszk. A tévében leadtak néhány tengeralattjárókról szóló dokumentum-, illetve művészfilmet, a tengerészeknél pedig országszerte megemlékezéseket rendeztek. Alig valamivel később, augusztus 30-án ugyanabban a Barents-tengerben, ahol a Kurszk is odaveszett, újabb tengeralattjáró süllyedt el.
Természetesen a két eset nem teljesen egyforma súlyú: a Kurszk – az egyik legmodernebb és legnagyobb tengeralattjáró – hadgyakorlat közben pusztult el teljes legénységével együtt, míg a most elsüllyedt K–159-es évek óta leselejtezett, katonai feladatokra nem bevethető, negyvenéves szerkezet volt, vízkiszorítása alapján nyolcszor kisebb, mint a Kurszk. Már fegyver sem volt rajta, "csak" egy atomreaktor. Ez utóbbi azonban sokkal veszélyesebbé teszi a Kurszknál, mivel teljes üzemanyagát azóta sem távolították el a hajóról.
A roncs 238 méter mélyen igen nagy nyomásnak van kitéve, a hajótest pedig erősen korrodálódott állapotban van, szemben az elsüllyedésekor igen jó állapotban lévő Kurszkkal.
A tudósok emiatt attól tartanak, hogy a radioaktív üzemanyag előbb-utóbb szivárogni kezd, súlyos szennyeződést okozva a tengerben.
A tengeralattjáró két vontatóhajó segítségével indult utolsó útjára, Gremiha bázisról a Poljarnij kikötő felé, ahol szétszerelés várt volna rá.
A bontó helyett azonban a tengerfenékre került – ami önmagában még nem is lett volna olyan nagy tragédia, ha nem temetett volna el magával együtt embereket is.
A baleset pillanatában tíz tengerész tartózkodott a fedélzeten, őrájuk volt bízva a kikötés feladata. A K–159-es a víz színén haladt, kétoldalt egy-egy ponton tartotta. A fedélzeti nyílások egy kivételével le voltak forrasztva. Az eddigi adatok szerint a hármas fokozatú viharban elszakadtak a pontonok, ez okozta a süllyedést. Nem tudni viszont, hány matróznak sikerült kimásznia az egyetlen nyíláson, amikor világossá vált, hogy baj van; eddig mindössze három embert találtak, közülük kettőt már holtan. Az egyetlen túlélő, Makszim Cibulszkij főhadnagy megmenekülése is szinte csodaszámba megy: talány, hogyan bírta ki a tízfokos vízben ennyi ideig. Némelyek szerint azért, mert ő volt a legtestesebb hármójuk közül.
Cibulszkij esete táplálta a reményt, hogy lehetnek más túlélők is. A baleset a Barents-tengeri Kildin-szigettől mindössze néhány mérföldnyire következett be, így ennek partvidékét napokig kutatták, de sajnos nemhogy túlélőkre, még testekre sem bukkantak. A többi matrózt hivatalosan eltűntnek nyilvánították, bár több mint valószínű, hogy a tengeralattjáróval együtt vesztek oda ők is.
A vizsgálatok kiderítették, hogy a szerencsétlenül járt hajó 238 méter mélyen fekszik a tenger fenekén, háromfoknyit balra dőlve; a hajótest egyben maradt, a nyitott fedélzeti ajtó pedig arról tanúskodik, hogy tele van vízzel.
Mindjárt a tragédia után Szergej Ivanov védelmi miniszter, valamint Vlagyimir Kurojedov, az orosz flotta főparancsnoka tett látogatást az Északi Flottánál. Ivanov a lehetséges okokat kutatva a következőket mondta: "Fellelhetők a könnyelműség és a jellegzetes orosz »majd csak lesz valahogy« mentalitás elemei: az eset századszor is, kétszázadszor is azt az egyszer? igazságot tanúsítja, hogy vízben és levegőben száz százalékig komolyan kell venni minden utasítást és parancsot, máskülönben elkerülhetetlen, hogy vétlen emberek áldozatokká váljanak."
A miniszter szavaiból kiderül, hogy a tragédia fő oka az Északi Flottánál uralkodó alacsony fegyelmi szint; de az is, hogy a mostani áldozatok nem voltak hibáztathatók. Erről Gremihában is beszélt, ahol az elhunytak családjai laknak; ott ugyanis az a hír terjedt el, hogy maguk az áldozatok okolhatók a szerencsétlenségért. Hogy pontosan ki a felelős, az a miniszter nyilatkozatából nem derült ki, csupán sejteni lehet, hogy a matrózok közvetlen feletteseit hibáztatja, akik készületlenül küldték a tengeralattjárót utolsó útjára. A K–159-et ugyanis még tizennégy évvel ezelőtt selejtezték le, és azóta kikötőben vesztegelt. Szergej
Zsemcsuzsnij másodkapitány ellen már elkezdődött a büntetőeljárás.
A katonai fegyelem kérdéséről már egy héttel ezelőtt is erősen el lehetett gondolkodni Oroszországban, ugyanis a Csendes-óceán térségében zajló hadgyakorlaton is történt egy szerencsétlenség: két helikopter ütközött össze közvetlenül a reptér felett, öt ember halálát okozva. Mellesleg ez volt – a szovjet időket is beleértve – minden idők legnagyobb orosz hadgyakorlata. Ez arról tanúskodik, hogy a Kurszk pusztulása igencsak a flottára irányította Putyin elnök figyelmét. Úgy látszik, ekkor értette meg igazán a flotta mint védelmi eszköz pótolhatatlan szerepét, valamint politikai státusa növelésének szükségességét.
Oroszország az elmúlt három évben kétségbeesett erőfeszítéseket tett annak bizonyítására, hogy még mindig a világ vezető tengeri nagyhatalmai közé tartozik: erről tanúskodtak a gyakori tengeri hadgyakorlatok, valamint hadihajók igénybevétele vezető orosz politikusok szállítására külföldi találkozóik alkalmával. Így érkezett a múlt héten Putyin is cirkálóhajón Szicíliába, Berlusconihoz.
Jelenleg az elsüllyedt K–159-es kiemeléséről folynak a tárgyalások – noha erre tavasz előtt nem kerül sor; az orosz kormány nem kíván igénybe venni külföldi segítséget. Annyi biztos, hogy a hajót nem a mélyben vágják szét, mint a "nagy testvért", a Kurszkot, melyhez képest ez igazán kis méret? hajó.
2003. 09. 19. (VII/38)
