Szavazócédulák Svédországban. A nem jobban fogyott Fotó: Reuters
Az igen magas, több mint nyolcvanszázalékos részvételi arány is azt mutatta, hogy a skandináv ország polgárai nem bízzák a véletlenre a kérdés eldöntését. A szavazók 56,1 százaléka voksolt az euró ellen, míg az igenlők aránya jóval kisebb, csak 41,8 százalék volt. A referendum előtti időszakban, egészen Lindh haláláig élénk kampányolás folyt mindkét tábor részéről, de már a közvélemény-kutatók adataiból is látszott, hogy az euró elutasítói többségben vannak. Bár sokan úgy gondolták, hogy a csatlakozás mellett kardoskodó miniszter asszony halála után többen részvétből igennel szavaznak majd, az ilyen voksok mégsem növelték meg jelentősen az igen szavazatok számát.
A kampány során elsősorban Svédország főbb politikai pártjai, a szakszervezetek szövetségének vezetősége és a gazdasági elit sürgette az eurózónához való csatlakozást, főként gazdasági érvekre hivatkozva. Szerintük a közös európai pénznem átvétele nyomán bővült volna az eurózónához tartozó országokkal folytatott kereskedelem, a kamatlábak a jelenlegi 2,75 százalékról két százalékra csökkentek volna, és megnövekedett volna a befektetések száma is.
Az eurószkeptikusok tábora viszont azzal érvelt, hogy mindez csak addig hangzik jól, amíg össze nem hasonlítják a közös európai valutát használó tizenkét ország teljesítményét a zónán kívüli országokéval. Ennek alapján ugyanis az látható, Nagy-Britannia, Dánia és Svédország gazdaságilag jobb eredményeket tud felmutatni, mint az euróövezet tagjai. Svédország gazdasági növekedése az idén 1,4 százalék körülire tehető, szemben Németország 0,4 százalékos eredményével. A mérleg a munkanélküliség terén is a svédek javára billen el: az 5,4 százalékos arány közel a fele a hasonló németországi vagy franciaországi adatoknak. Ráadásul Svédország főbb kereskedelmi partnerei, vagyis az USA, Nagy-Britannia, Norvégia és Dánia nem is tartoznak az euróövezethez.
Az unióval kapcsolatos skandináv szkepticizmus nem új keletű. A svédek már 1994-ben is alig szavazták meg az EU-csatlakozást, és a közvélemény-kutatások azóta is azt mutatják, hogy az ország polgárai még mindig fenntartásokkal viseltetnek az unióval szemben. Néhány felmérés szerint a svédek egyharmada egyenesen örülne, ha az ország kilépne a közösségből. Több elemző már így is "kétrétegűnek" vagy "kétsebességesnek" titulálja az EU-t, amelyből egyes országok tagjai örülnek a valutauniónak, mások viszont nem.
A svéd "nem" kapcsán ugyanis valószínűsíthető, hogy a dánok és a britek sem fogják elsietni a csatlakozást. A kérdésről egyébként három évvel ezelőtt már szavaztak a dánok, szintén elutasítva a közös valuta átvételét. Referendumot Nagy-Britanniában is terveztek ezzel a kérdéssel kapcsolatban, ám Tony Blairt most annyira lekötik a belpolitikai nehézségek, hogy a szavazást az elkövetkezendő időszakban – legalábbis a 2006-os választásokig – valószínűleg nem írják ki. A jövőre csatlakozó közép- és kelet-európai országok ugyan lelkesednének az euróért, költségvetési deficitjük miatt azonban nem valószínű, hogy 2009-nél előbb csatlakozhatnak.
A svéd referendumból egyre inkább az tűnik ki, hogy a politikai elit elképzelései és a szavazópolgárok nézetei meglehetősen eltávolodtak egymástól. Míg a vezetők úgy vélik, az EU projektjei bővítik majd az ország lehetőségeit, a köznép egészen más szempontokat vesz figyelembe. Szerintük ugyanis, ha az ország csatlakozik az övezethez, a hatalom egyre inkább átkerül Brüsszelbe. Számukra a kérdés az, hogy Svédország független marad-e, vagy az ország gazdasági irányítása átkerül a brüsszeli bürokrácia kezébe.
Svédországban sokan attól is tartanak, hogy a csatlakozás aláásná a híres svéd jóléti államot, és romlanának például a munkahelyi körülmények is. Az elemzők szerint a csatlakozás ellen szólt az is, hogy az unió
két erőssége, Németország és Franciaország többször is következmények nélkül megszegte az övezet pénzügyi egyensúlyának megőrzésére hivatott stabilitási
és növekedési paktumot.
A svédek tehát feladták a leckét Brüsszelnek: a tagoknak a saját és az újonnan csatlakozó országok érdekében is mindent el kell követniük, hogy az unió vonzó helynek tűnjön, és teret kell engedniük a gazdasági reformoknak is.
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor arra figyelmeztette Svédországot: egyre inkább kieshet az európai döntéshozatali mechanizmusból, és csökkenhet a befolyása a közösségen belül. Graham Watson, a liberálisok vezetője az Európai Parlamentben szintén arra hívta fel a figyelmet: a "nem" szavazat nyomán a svédek veszíthetnek presztízsükből, politikai befolyásukból, és jobban ki lesznek szolgáltatva a pénzpiaci változásoknak.
Az Európai Bizottság reményét fejezte ki, hogy a svéd kormány ezután sem veti el a csatlakozásra vonatkozó terveit, és emlékeztette a vezetőket arra, hogy a kimaradás nem lehetőség Svédország számára – hosszú távon mindenképpen szükséges a csatlakozás. A hosszabb távú mentesítésre jogot adó, úgynevezett kimaradási záradékkal ugyanis csak Dánia és Nagy-Britannia rendelkezik, Svédország ellenben azért nem csatlakozott még a valutaunióhoz, mert – tudatosan – nem töltötte be az előírt gazdasági feltételeket. A svéd miniszterelnök szerint a csatlakozás, amelyre "igen" szavazat esetén sem került volna sor 2006-nál előbb, most akár egy évtizeddel is kitolódhat, ám a másik két, zónán kívüli ország csatlakozására sem valószínű, hogy előbb sor kerül majd.
Anna Lindh Fotó: Reuters
2003. 09. 19. (VII/38)
