Az idézet kiegészítésre szorul: amikor ugyanis vita tárgyát képezi, hogy ki is tett többet a fasizmus legyőzéséért, nemcsak a veteránok kelnek ki magukból, hanem azok gyermekei, sőt felnőtt unokái is. Itt nemcsak amolyan "birodalmi ambícióról" van szó, amelyet az ifjak nagyapáiktól örököltek. Noha az ország lassacskán újra lábra áll, az oroszok többsége biztos benne, hogy annál nagyobb dolgot, mint a világ megmentése a fasizmustól, Oroszország többé nem képes tenni. Olyan ünneplést, amilyen 1945. május 9-én volt, korunk nemzedéke aligha fog látni.
Egyébként ez az egyetlen nagybetűvel írt orosz ünnep, a legszentebb győzelem a 20. század történelmében. A második helyen Jurij Gagarin űrutazása áll – és azt sem fogja elhomályosítani semmiféle amerikai Holdra szállás, de még Marsra szállás sem. Mert az már utána történt. Így marad az a győzelem is a legfőbb győzelem.
"Miért? – kérdezheti egy meglepett amerikai vagy európai. – Hisz csak az történt, hogy egy diktatúra felülkerekedett egy másikon, ráadásul ezután vált birodalommá, és gyűrte maga alá a kelet-európai népeket, kiprovokálta a fegyverkezési hajszát, amibe félig-meddig bele is rokkant; nem tudott gondoskodni még a saját népéről sem, míg végül összedőlt, akár egy kártyavár, a demokrácia szellőinek első fuvallatára. Furcsák ezek az oroszok
"
De hát tényleg, hogy lehet, hogy ez a győzelem, amely a véreskezű, saját népének millióit megölő diktátor, Sztálin idején történt, mégis olyan nagy jelentőség??
"Nincs család, melynek ne lenne saját hőse" – ez egy háború korabeli dal egyik sora. Az a 30 milliónyi ember, aki elesett, az ország lakosságának egyötödét tette ki akkor is, most is. Ekkora emberveszteséget a második világháborúban az összes többi ország együttvéve sem szenvedett. Talán ez a magyarázat arra, miért is olyan szent ez a dátum az oroszok számára. Meg aztán nem a sztálini rendszer győzelméről van itt szó, hanem a nép és az ország megmeneküléséről a rabság és megsemmisítés elől.
A dolog másképpen is alakulhatott volna: 1941 nyarán a Szovjetunió több részén is megmentőként fogadták a németeket a sztálini és bolsevista rezsimben megfáradt emberek. A kommunizmus elleni harc azonban csak ürügy volt; a fasiszták kivégzésekkel és lágerekkel "szabadították meg" az embereket. 1941 végére majdnem négymillió orosz katona került német fogságba. Kibírhatatlanul nagy szám az egész történelem távlatából is
Ezek a foglyok nem jelentettek semmiféle veszélyt a németek számára. Hogy mi lett velük? Legtöbbjüket rövid időn belül kivégezték; a fasiszta szemléletnek megfelelően nem számítottak teljes érték? embereknek.
Miután világossá vált, hogy a németek nem azért jöttek Oroszországba, hogy megszabadítsák azt a bolsevik diktatúrától, az ellenállás a Nagy Honvédő Háborúvá szélesedett, ami a mai napig is ezen a néven, és nem a nyugaton ismert második világháborúként él az oroszokban. Ők valóban magukat és a hazájukat védték. Ráadásul a saját területükön: akármit is beszélnek Sztálin tervéről, hogy megtámadja Hitlert, a végén mégiscsak a fordítottja történt.
Arra pedig, hogy az oroszok "magukon kívül" vannak, amikor kisebbíteni próbálják a fasizmus feletti győzelemben játszott szerepüket, nem csak az a magyarázat, hogy összehasonlíthatatlanul több emberélettel fizettek; van ennek más oka is. Pontosan az orosz hadsereg vett részt a világtörténelem legnagyobb szabású csatáiban, ahol mindkét oldalon mintegy négymilliónyian harcoltak – amire máshol nem volt még példa. Orosz katonák vették be Berlint, és az orosz katonai vezetés fogadta Németország kapitulálását.
Furcsák ezek az oroszok. De furcsák ezek a mai németek is. Ők a mai napig bűnhődnek tetteikért a világ, és persze az oroszok előtt. És ami a legmegdöbbentőbb – ők maguk gondoskodnak arról, hogy ne merüljön feledésbe a fasizmus felett aratott orosz győzelem. A Reichstag épületében, ahol az újjáépítés után a német parlament kapott helyet, megőrizték azoknak a katonáknak a falba karcolt neveit is, akik ezt a győzelmet 1945 májusában kiharcolták.
A többi, szovjet időkben "bevett" ünneptől eltérően a Győzelem Napjával kapcsolatos rendezvényekre sohasem kellett a népet odaterelni. Az emberek maguktól mentek, és sokan mentek. Így lesz ez most is; mind Oroszországban, mind külföldön az orosz emberek ellátogatnak az elesett katonák emlékműveihez.
Május 9. a legfontosabb ünnep a budapesti oroszok körében is; az egyetlen olyan nap, amikor összegyűlnek a legkülönfélébb társadalmi rétegek képviselői. Az első koszorúzás a Szabadság téren történik, a nemrégiben helyreállított emlékműnél. Annál, amelyért annyit küzdöttek az előző kormánnyal "ezek a furcsa oroszok". A magyar jobboldal egy része ellenezte a helyreállítást a főváros szívében, mivel az számukra a sztálini rémuralom szimbóluma. Az oroszok számára azonban ez a fasizmus felett aratott győzelem jelképe, amely nemcsak az oroszoknak, hanem más népeknek is szenvedést okozott – többek közt a magyaroknak is. Hiszen e háború során vesztette el Magyarország több mint egymillió lakosát. Többségüket nem az oroszok elleni harcokban: 600 ezer embert a fasiszták semmisítettek meg, szintén "nem teljes érték? személyekként".
Május 9-én Moszkvában katonai felvonulás lesz. Ugyancsak ezekben a napokban avatják egy orosz falu, Rudkino közelében a Második Magyar Hadtest elesett katonái emlékére épített emlékművet. A németek oldalán harcoló magyar hadsereg emlékművének felállítása a szovjet időkben szóba sem jöhetett. Ma már az ellenség soraiban elesettek felé kinyilvánított tiszteletadás is kezd természetessé válni Oroszországban. Talán a maguk 30 millió áldozatának emlékét oly buzgón megőrző oroszok nem is "olyan furcsák"?
2003. 05. 09. (VII/19)
