hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arafat nem lesz a csúcson
Izrael elfogadta a washingtoni útitervet

2003. 06. 02.
Háromoldalú békecsúcsra kerül sor a tervek szerint a jövő héten Jordániában George W. Bush amerikai elnök, Ariel Saron izraeli és Mahmud Abbasz (Abu Mázen) palesztin kormányfő részvételével. Bush közvetlenül ezt megelőzően Egyiptomban arab vezetőkkel tárgyal majd a közel-keleti rendezés lehetőségéről. Jasszer Arafat nem kapott meghívást egyik csúcstalálkozóra sem.

 



Ariel Saron izraeli és Mahmud Abbasz palesztin miniszterelnök. Lesz miről tárgyalniuk Fotó: AP

Személyes részvétele a tárgyalásokon az amerikai elnök eddigi legjelentősebb kezdeményezése az izraeli–palesztin konfliktusban. Bush tavaly június 24-ei beszédében az izraeli–palesztin konfliktus megoldását a vitatott terület két, egymással békében élő állam, Izrael és Palesztina közötti felosztásában jelölte meg. A Bush által felvázolt – és az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország által elfogadott – cél megvalósítására alkotta meg az Egyesült Államok, az EU, Oroszország és az ENSZ "kvartettje" "úti térképét". A terv célja a béke helyreállítása és a palesztin állam megteremtése azzal a feltétellel, hogy az a zsidó állammal békében él majd.

Az "úti térképnek" nevezett békemenetrend az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti
kompromisszum terméke. Ez önmagában nem is jelentene problémát. Izrael korábban kérte a béketerv módosítását, mivel úgy látta, hogy az két, egymással békében élő állam megteremtésére nem alkalmas. Létrehozhatja a palesztin államot, de a békét nem garantálhatja. Saron kormánya tizenöt módosítási indítványt fogalmazott meg, hogy a tervet nemcsak a palesztin állam megalakítására, de a béke megteremtésére is alkalmassá tegye. Izrael szempontjából ugyanis egy terrorista állam megalakítása, amely tovább folytatja Izrael elleni terrorháborúját, nem jelentheti a közel-keleti konfliktus megoldását. Éppen ellenkezőleg, új, a jelenleginél még súlyosabb háború nyitányát jelenti.

A módosítások legnagyobb része a palesztin terror felszámolását célozza. Izrael számára elfogadhatatlan, ha a palesztin terrorszervezetek csak ideiglenes tűzszünetet hirdetnek, és ha Abu Mázen nem számolja fel a Hamaszt, az Iszlám Dzsihádot, a Fatah fedőszerveit, a Tanzimot és az al-Aksza Mártírjainak Brigádját. Ha nem gyűjti össze a náluk jogellenesen lévő fegyvereket, ha nem pusztítja el a terror infrastruktúráját, ezek az "alvó" szervezetek a palesztin állam megalakítását követően tovább folytatják terrorháborújukat, ameddig alapvető céljukat, Izrael Állam felszámolását el nem érik. 

A "kvartett" béketervét azonban Tony Blair brit kormányfő, Colin Powell amerikai külügyminiszter és Javier Solana, az Európai Unió külügyekért felelős biztosa is ellenzi. Hasonlóképpen nyilatkozott Abu Mázen is, a palesztinok Arafat által kijelölt miniszterelnöke. Izraelnek – jelentette ki a Haarec cím? lapban szerdán megjelent interjújában – a békemenetrendet változatlan formában kell elfogadnia.

A Fehér Ház nyilatkozatot bocsátott ki Izrael kifogásairól. E szerint teljes mértékben osztja a zsidó állam aggodalmait, és a menetrend végrehajtásánál figyelembe veszi azokat. Ezt követően került a menetrend az izraeli kormány elé, amely tizenkét szavazattal hét ellenében és négy tartózkodással elfogadta azt. A kormány a tervvel kapcsolatban tizennégy fenntartást fogalmazott meg, amelyek a tervet elfogadó nyilatkozattal együtt érvényesek. 


Kitiltva a Templom-hegyről

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!