hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véres kampányfogás
Furcsa tangó

2003. 01. 13.
A fokozódó izraeli választási kampány kellős közepén a vasárnapi kettős tömeggyilkosság volt a legsúlyosabb merénylet a netanjai Park Hotel tavaly márciusi felrobbantása óta. A Tel Aviv-i régi buszpályaudvar közvetlen közelében található sétálóutcában két palesztin merénylő egy-egy tizenöt kilogrammos bombát robbantott fel. A nagyobb hatásfok érdekében a szerkezeteket szögekkel, kapcsokkal és cserépdarabokkal "dúsították". A bombáknak ez az összetétele és a "kettős módszer" régóta bevált és ismert a radikális iszlám terroristák körében az áldozatok számának maximalizálására. Az első bombát az egyik terrorista az emberekkel zsúfolt sétálóutcában robbantotta fel, s amikor a túlélők pánikszerűen menekülő áradata elérte az első színhelytől száz méterre álló másik terroristát, az működésbe hozta a második robbanószerkezetet is. Lapzártánkig a halálos áldozatok száma elérte a huszonhármat, a többségük izraeli, hatan külföldi – kínai, román és ghánai – vendégmunkások, negyvenhárom sebesültet pedig még mindig kórházban ápolnak. Ebben a negyedben egy éven belül ez volt a harmadik bombatámadás.



A Tel-Aviv-i kettős merénylet egyik sérültje. A külföldiek ellen sincs tűzszünet Fotó: Reuters

Az izraeli biztonsági erők gigászi küzdelmet folytatnak az egyre intenzívebbé váló palesztin terrorhullámmal szemben. Hetente negyven-ötven terrorcselekményről kapnak előrejelzést, amelyeknek az egynegyede öngyilkos merénylet. Az esetek túlnyomó többségében az izraeli egységeknek letartóztatásokkal, házrombolásokkal vagy "koncentrált megsemmisítéssel" sikerül a terrorcselekmény bekövetkezését megakadályozniuk. Szeptember óta Izrael ezernyolcszáz terroristagyanús személyt vett őrizetbe. 

A ketzioti börtön megtelt, így Izrael kénytelen új épületet emelni a jövőben letartóztatandók számára. A Hamasz, az Iszlám Dzsihád és a Fatah versenyt fut egymással, hogy melyiküknek sikerül nagyobb szabású, minél több halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet elkövetnie. Így nem tekinthető véletlennek, hogy a vasárnapi merényletért mindhárom terrorszervezet felelősséget vállalt. Mindegyik szervezet büszkén közzé is tette a két-két elkövető nevét. Ez is azt jelzi: közvetlenül az elkövetés után még maguk a palesztinok sem tudták, hogy az egymással párhuzamosan kiküldött "párosok" közül kinek sikerült végrehajtania "küldetését". Később a Hamasz és – szír nyomásra – az Iszlám Dzsihád is visszavonult, a hatóság emberei pedig őrizetbe vették az Al-Dzsazíra gázai tudósítóját, akihez a Fatah felelősségvállalása befutott. Egyedül Arafat szervezete, a Fatah "terrorlegény vállalata", az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja tartotta fenn, hogy emberei követték el a Tel Aviv-i tömeggyilkosságot. Közben a Fatah egy másik szervezete, a Viszszatérés Brigádja röplapban önvédelemnek nyilvánította az öngyilkos módszerrel elkövetett támadásokat.

Ez a súlyos esemény minden bizonnyal alapvetően befolyásolja az egyre éleződő izraeli választási kampányt. 

A sokasodó, gyakran alaptalan korrupciós vádak helyett (lásd keretes írásunkat) ismét a biztonság kerül a választási kampány fókuszába. Arafat üzenete a "véres vasárnappal" egyértelm?: ha az izraeliek nem Amram Mitznát és a Munkapártot választják meg, akkor az ön- és tömeggyilkos merényletek sokasodásával kell szembesülniük. Saron "hadi" politikája alkalmatlan a válság megoldására, hiszen bármennyi katonai erőt mozgósít is, a palesztinokat nem képes legyőzni. A válságnak így nem lehet katonai megoldása. Az egyetlen lehetőség Mitzna programjában rejlik. Mint ismeretes, a haifai polgármester – megválasztása esetére – egyoldalúan kivonná az izraeli csapatokat a Gázai övezetből, és felszámolná az ottani zsidó telepeket. Arafatot tárgyalópartnerként legitimizálná, de amennyiben nem sikerülne megegyezni vele, a Nyugati Parton is hasonló, egyoldalú programot hajtana végre. Ez egybevág Arafat elképzeléseivel, aki nem hajlandó Izraellel békét kötni, de az egyoldalúan "felszabaduló", palesztinok által lakott területeken létrehozná az önálló palesztin államot anélkül, hogy lemondana eredeti stratégiájáról, vagyis Izrael zsidó lakosságának elűzéséről és az Izrael helyén létrehozandó Nagy-Palesztináról.



A két fiatal tömeggyilkos, akik Tel-Avivban 23 embert felrobbantottak. Modern vámpírok Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!