hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A naivitás hálójában
Európai hangok a háború ellen

2003. 01. 27.
Az Irak ellen tervezett támadás körül kibontakozó bonyodalmakat az Európai Unió vezető hatalmainak számító Franciaország és Németország nyilvánvalóan dédelgetett álmuk megvalósítására, az EU politikai szerepének megerősítésére igyekeznek felhasználni. A britek ellenben teljes mellszélességgel kiállnak a hajthatatlannak látszó amerikai szövetségesek álláspontja mellett: fogytán a türelem, mivel eddig nem sikerült cáfolni az iraki tömegpusztító fegyverek létezését. Orosz titkosszolgálati források szerint február második felére valószínűsíthető a Szaddám Huszein rendszerét megdönteni hivatott katonai beavatkozás. Tony Blair brit miniszterelnök kijelentette: akár a támadást legitimáló újabb ENSZ-határozat nélkül is kész az USA és Nagy-Britannia a háborúra. Ugyanakkor a napokban fölröppentek olyan híresztelések is, miszerint a válság megoldását jelentené Szaddám esetleges száműzetése, bár az iraki diktátor aligha tud megfeledkezni a hágai Nemzetközi Törvényszék elé állított Milosevics sorsáról. 



Szaddám Huszein tábornokai között. Klónozott bajuszok Fotók: Reuters

Miközben Amerika-szerte százezrével vonulnak az utcára az Irak elleni csapás ellenzői, George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair egyre elszántabban készülnek arra, hogy megroppantsák a Huszein-rezsimet. Az USA mintegy százötvenezer katonát tervez küldeni a Perzsa-öböl térségébe, míg a britek eddig összesen harmincezret indítottak útnak. 

Colin Powell amerikai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt a napokban azzal érvelt, hogy a BT-nek hamarosan le kell számolnia azzal a rezsimmel, amelyik továbbra is tömegpusztító fegyvereket fejleszt, fenyegeti a szomszédait és eltiporja az emberi jogokat. A november óta Irakban tartózkodó ENSZ-fegyverzetellenőrök viszont továbbra sem képesek számottevő eredményt felmutatni, valamivel több mint egy tucat vegyi robbanófej kivételével. Izraeli titkosszolgálati források szerint Irak Szíriába menekítette arzenálját, míg mások arra utalnak, hogy a tömegpusztító fegyvereket járműveken ide-oda szállítják az országban, lehetetlenné téve ezzel a fegyverzetellenőrök munkáját. A szakemberek mindenesetre jövő hétfőn fognak beszámolni tevékenységükről a BT előtt, utána pedig a tanács tagjainak el kell dönteniük, hogy meddig folytassák az ellenőrzést. Hans Blix fő-fegyverzetellenőr és El Baradei, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség vezetője szerint az ENSZ-nek benyújtott tizenkétezer oldalas iraki jelentés hiányos, és az iraki kormány megsértette a világszervezet határozatát azzal, hogy tiltott fegyveralkatrészeket importált. Az ENSZ szerint Irak nem tud elszámolni harmincezer, vegyi fegyverek célba juttatására alkalmas lövedékkel. Az ellenőrök egy iraki tudós lakásán találtak egy háromezer oldalas dokumentumot, amely arra utal, hogy a rezsimet foglalkoztatta az urán lézertechnológiát alkalmazó dúsítása.

Eközben Chirac francia elnök és Schröder német kancellár az oroszokkal vállvetve igyekszik mindenáron békésen rendezni a konfliktust. Franciaország, Oroszország és Kína a mellett érvel, hogy több időt kellene adni a fegyverzetellenőröknek. Az oroszokat sürgeti iraki érdekeltségük, hiszen a közép-keleti ország tetemes adósságot halmozott fel velük szemben, valamint szeretnék kivenni részüket az iraki olaj kitermeléséből, mihelyt véget érnek az ENSZ-szankciók. 



Hadihajók indulása a Diego Garcia-i amerikai támaszpontról. Irány az Öböl 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!