A Prestige tankhajó utolsó pillanatai. Nem oldódik a vízben a hetvenezer tonna olaj Fotó: Reuters
Kedden a spanyol partoktól mintegy 250 kilométerre kettétört és elsüllyedt a Prestige nev? görög tartályhajó, amely Szingapúrból Rigába tartva egy héttel korábban sérült meg. A 77 ezer tonna gázolajat szállító hajó tartálya az elsüllyedés előtt is szivárgott már, így több tízezer tonnányi olaj került a vízbe, amely két Budapestnyi területen mozog a spanyol partok felé. A környezetvédők rögtön a sérülés után arra figyelmeztettek, hogy a tanker megrepedése minden idők legnagyobb természeti katasztrófájához vezethet. A baleset után felmerült a lehetőség, hogy a Prestige-t bevontatják egy portugál kikötőbe, a hatóságok azonban tiltakoztak ez ellen.
A spanyol El Mundo cím? lap közlése szerint a szakértők most attól tartanak, hogy a hajóban maradt hatalmas mennyiség? olaj a rá nehezedő nyomás miatt felrobbanhat. Amennyiben a 70 ezer tonna gyúlékony olaj felrobban, két lehetőség van: az egyik esetben a hideg víz hatására egy tömbbé dermedve lenn marad a tenger fenekén, vagy rosszabb esetben feljön a víz színére, és kezelhetetlené válik. Szakértői becslések szerint a partszakasz megtisztítása legalább 100 millió euróba (24 milliárd forintba) kerülhet. A környezetvédők szinte reménytelen harcot vívnak a kátránynyal szennyeződött madarak megmentésére, miközben több száz katona és önkéntes dolgozik a partokon. Jelenleg mintegy négyezer halász maradt munka nélkül a tankhajó balesete nyomán, de további tízezrek munkáját fenyegetik a katasztrófa egye-lőre még beláthatatlan következményei. A spanyol kormány adócsökkentést és kompenzációt ígért a part menti lakosoknak.
A huszonhat éves tankhajó balesete és elsüllyedése nyomán keletkező kár kétszer akkora lehet, mint az Exxon Valdez 1989-es katasztrófája után. A hajó kapitányát őrizetbe vették, mivel a hatóságok szerint nem működött együtt a hajó mentésén dolgozókkal, és veszélyeztette a környezetet. 2015-re várható annak a rendelkezésnek a bevezetése, amely kitiltja az európai vizekről a hagyományos, egyfenek? tartályhajókat, mint amilyen a Prestige volt. Spanyolország szándékai szerint azért fog harcolni, hogy a tilalmat már ennél előbb bevezessék. Az ország északnyugati partjainál egyébként meglehetősen gyakoriak a hajókatasztrófák, emiatt ezt a szakaszt a halál partjának is szokták nevezni.