John Muhammad Fotó: Reuters
A Washington D.C. teljes lakosságát hetekig rettegésben tartó sorozatgyilkosokat, a 41 éves John Allen Muhammadot és a 17 éves John Lee Malvót október 24-én tartóztatta le a rendőrség. A vizsgálatok során kiderült, hogy "azt vallották ugyan, hogy apa és fia, ám valójában szeretők".
A tíz ember haláláért és négy sebesüléséért felelős két férfi meglehetősen hányatott múltat tudhat maga mögött. John Muhammad, alias John Allen Williams, a kedvező helyzetekből is tipikusan vesztesként kikerülő típus, pedig szép reményekkel kezdhette a pályáját. A középiskola elvégzése után a Nemzeti Gárdába jelentkezett, majd hamarosan megnősült. A bajok azonban már korán megmutatkoztak: 1982-ben, majd egy évre rá pénzbírsággal sújtották, mivel nem jelent meg a szolgálaton. A második csapás 1985-ben következett be, amikor felesége különvált tőle. Ebben az évben tért át a muzulmán hitre, és beállt a hadseregbe.
Három évvel később ismét megnősült, és csatlakozott Louis Farrakhan Nation of Islam nev? mozgalmához. Ekkor kezdett járni abba a seattle-i mecsetbe is, amelyet a tavaly szeptemberi merényletet végrehajtó terroristák közül ketten is látogattak. Ez is igazolni látszik a rendőrség azon feltételezését, miszerint Muhammad kapcsolatban állt Oszama bin Laden al-Kaida elnevezés? terrorszervezetével.
Az 1990-es öbölháború során Williams két évig Irakban töltött szolgálatot, ahol katonai bunkerek megsemmisítése volt a feladata. A Pentagon jóval később elismerte, hogy Williamsével együtt több egység is olyan területen dolgozott, ahol vegyi fegyverek hatásának voltak kitéve. Végül 1994-ben, őrmesteri rangban leszerelt a hadseregtől; több kitüntetést is kapott, ám a hadseregben inkább kiváló célzótehetsége miatt szerzett hírnevet magának.
1999-ben második felesége is elvált tőle, s erőszakos viselkedése miatt a bíróság megvonta Muhammadtól a gyermekek láthatási jogát. Ennek ellenére tíz nappal később egész egyszerűen elrabolta a gyermekeit, és elutazott velük – a gyerekek később mégis visszakerültek édesanyjukhoz. Williams ebben az évben változtatta át nevét az arabos hangzású Muhammadra.
A válás költségei miatt az anyagi csőd szélén álló férfi életében ekkor bukkant fel John Lee Malvo. A jelenleg is alig 17 éves Malvo Jamaikában született, ám négyéves kora óta az Egyesült Államokban él – a hatóságok szerint illegálisan. A barátok, ismerősök szerint Malvo Muhammad befolyása alá került, aki ezt ki is használta. Ezt a véleményt szakemberek is osztják. A sorozatgyilkosok esetében ugyanis ritkaság, ha valakinek partnere van – mindössze húsz százalékuk az, aki nem egyedül dolgozik. Mivel nehéz olyan személyt találni, aki egyetért a terveivel, a páros elkövetők esetében általában érzelmileg erős kötődésről van szó, s a kapcsolatban az egyik fél rendszerint uralkodik a másikon.
A pénzszűkében levő párocska a Washington D.C.-beli Bellinghambe szökött, ahol a helyi YMCA hajléktalanszállóján fogadták be őket. Az otthon egyik munkatársa szerint – aki gyakran hallotta, amint Muhammad azt mondja Malvónak: "Allah büszke lesz rád. Erősnek kell lenned, hogy elvégezd a munkáját". Az otthont működtető Al Archer tiszteletes a tavaly szeptemberi eseményeket követően megpróbált kapcsolatba lépni az Szövetségi Nyomozóhivatallal (FBI) Muhammad ügyében, mivel feltűnt neki, hogy noha a férfinek nincs állása, arra mindig volt pénze, hogy ide-oda utazgasson. "Kaliforniába járt. Aztán azt mondta, el kell intéznie valamit a keleti parton, és volt rá pénze, hogy oda menjen. Egyértelm? volt, hogy külső forrásból kapja a pénzét" – nyilatkozta a tiszteletes. Figyelmeztetése azonban süket fülekre talált az FBI-nál.
Bárhová utazott is, Muhammad mindenkinek azt mondta, hogy producer, vagy hogy fitneszklubja van. A valóságban azonban egyáltalán nem volt állása. Nyáron a bírósági tiltások ellenére felkereste mindkét feleségét, majd szeptember 10-én megvásárolta azt az autót, amelyből a gyilkosságokat végrehajtotta. A véletlenszerűen végrehajtott lövöldözések október 2-án kezdődtek: Marylandben, Virginiában és Washingtonban. A gyilkosságok indítéka még most sem tisztázott, annyit lehet csak tudni, hogy Muhammad mélyen gyűlöli Amerikát, és kapcsolatban áll Oszama bin Laden al-Kaida terrorszervezetével, valamint egy erőszakos muzulmán csoporttal, a Jamaat ul-Fuqrával is. Az is érdekes, hogy Marylandben tiltotta meg számára a bíróság a gyermekei láthatását, s ezt a helyet választotta elsődleges helyszínül.
Az amerikai hatóságok jelenleg mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a bíróság a két elkövetőre kimondja a halálos ítéletet, ami Malvo fiatal kora miatt némi nehézségbe ütközik ugyan, de az amerikai jogrend értelmében mégsem lehetetlen.