Gandhinagar város hindu temploma. Újabb vérfürdo helyszíne Fotó: Reuters
Kedden este három felfegyverzett férfi hatolt be a nyugat-indiai Gudzsarát állambeli Gandhinagar város hindu templomába, amely a szertartáson részt vevo hatszáz zarándokkal volt tele. A fegyveresek egy autóból kiszállva átugrották a templomot körülvevo kerítést, majd végeztek a templom gondnokával és egy ott tartózkodó aszszonnyal. Ezután berontottak az épületbe, és azonnal tüzet nyitottak a tömegre. A halálos áldozatok száma lapzártánkig legalább harmincketto, közöttük számos no és gyermek is van. A sebesültek száma meghaladja a hetvenet. A támadók a templomban maradtak egészen szerda kora délutánig, amikor a kommandósoknak sikerült mindhármukkal végezniük. Az akcióban egy indiai katona is életét vesztette.
A támadásért egyelore egyetlen szervezet sem vállalta magára a felelosséget, India azonban azon az állásponton van, hogy Pakisztán áll a terrortámadás mögött. Pakisztán tagadta a vádakat, miszerint szerepe lehetett a terrortámadásban, és kijelentette: India túlságosan gyorsan vádolja meg szomszédját, amikor rosszul mennek a dolgok.
Gudzsarát állam az elmúlt évtized legvéresebb terrortámadásainak helyszíne volt az utóbbi hónapokban. A keddi támadás egyes félelmek szerint tovább feszítheti a muzulmánok és hinduk közötti amúgy is robbanás közeli helyzetet. Ez év februárjában és márciusában több mint ezren, foleg muzulmánok estek áldozatul a vallási villongásoknak Gudzsarátban.
A múlt hét végén történt újabb vallási indíttatású összecsapások négy halottat követeltek.
Az indiai kormány háromezer katonát rendelt Gandhinagarba, a biztonság megorzésére és az esetleges zavargások megakadályozására. Atal Bihari Vadzspaji miniszterelnök az áldozatok családtagjainak ötvenezer rúpia segélyt ígért. Az indiai vezeto elmondta: a biztonsági erok megkezdték a nyomozást, és ígéretet tett az elkövetok kilétének felderítésére.
Hat személy meghalt, amikor a pakisztáni fovárosban megtámadták egy helyi keresztény szervezet irodáját. A támadók automata fegyverekkel rontottak be a Béke és Igazság Intézet, egy keresztény jótékonysági szervezet helyiségeibe, és megöltek három pakisztáni keresztényt, valamint három muzulmánt – jelentette a karachi rendorség. A támadásnak hat sebesült áldozata is van.
A két támadónak sikerült elmenekülnie. A keddi eset már sokadik azoknak a sorában, melyeket a közelmúltban intéztek keresztények és nyugati személyek ellen szélsoséges csoportok.