Edmund Stoiber tárt karokkal a bírálók előtt Fotó: Reuters
A huszonnyolc éves Katherina Reichétől a család és hivatás összeegyeztethetőségével kapcsolatos kérdésekben vár kampányjavaslatokat. Számos konzervatív értékeket valló embert felháborított ezzel, mert szerintük egy gyermekét egyedül nevelő hajadon, aki ráadásul második gyermekével várandós, aligha testesítheti meg a hagyományos családeszményt.
A konzervatívok kancellárjelöltje, Stoiber 1968 óta házas, és három gyermeke van. Ellenfele, a szociáldemokrata Gerhard Schröder kancellár, akivel a szeptemberi választáson mérkőzik meg, ellenben négyszer házasodott, csakúgy, mint külügyminisztere, Joschka Fischer.
A nyolc hónapos kismama úgy kommentálta a kinevezése körül támadt vihart, hogy családi ügyekben mindenki saját maga szakértője, és hozzátette: a családról vallott hagyományos elképzelések mára megváltoztak. Elmondta azt is, hogy élettársával hamarosan egybekelnek.
Stoiber választását Reiche jó képességeivel indokolta, és hozzáfűzte: bízik abban, hogy meggyőzően tudja majd képviselni a család érdekeit. A bajor vezető kiemelte: bár Németországban a családok túlnyomó többsége házaspárt jelent egy vagy több gyermekkel, más családmodelleket is tiszteletben kell tartani.