hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A mélység foglyai
Bányakatasztrófa Ukrajnában

2002. 07. 14.
Július 6-áról 7-ére virradó éjjel egy ukrajnai szénbányában tűz ütött ki, melyben harmincöt bányász lelte halálát. Sajnálatos módon ez csupán egy eset volt az utóbbi évek oroszországi, és főleg ukrajnai katasztrófasorozatában. Földrajzilag egészen pontosan a Donyeck-medencéről van szó, amely az egész Szovjetuniónak, sőt még a cári Oroszországnak is az első számú szénellátójának számított.

Azt, hogy mit is jelent a föld alatt dolgozni, igazából csak akkor értettem meg, amikor egy igazi bányában találtam magam, hetven méter mélyen. Ez a kilencvenes évek közepén történt. Közeledett a bányászok napja, és szerettem volna erre az alkalomra írni azokról, akik számára a "föld alá szállás" teljesen mindennapos tevékenység. Paradox módon ez azok számára is teljesen köznapi esemény, akik még soha nem voltak a mélyben.

"Hát igen, ez nem egy metróutazás" – jegyeztük meg, miközben a szerkesztőségi fotóssal együtt a föld alatti folyosók felé ereszkedtünk az aknafelvonóban, ebben a fémkosárhoz hasonlatos szerkezetben; utazásunkat iszonyatos zaj kísérte – ráadásul valamilyen oknál fogva teljes sötétségben. A föld alatti folyosó, ahová érkeztünk, széles volt, és megvilágított – azonban ennek ellenére nem keltett kellemes benyomást.

"Á, ne ijedjenek meg – maguk még soha nem jártak szénbányában! Itt, a palabányában egészen más – tiszta élvezet!

A szénbánya után itt olyan, mintha szanatóriumban lenne az ember!" – fordult hozzánk a műszakvezető, akit a bánya vezetője kísérőnkül jelölt ki a föld alatti útvesztőkben. A közlékeny mester elmondta, hogy azelőtt az egyik donyecki szénbányában dolgozott. Szavaiból kitűnt, hogy egy olyan helyen nem nehéz meghalni, vagy egy egész életre megnyomorodni: a járatok beomlása arrafelé megszokott jelenség. A palabányákban ritkán történik ilyesmi: a pala keményebb anyag. A szénbányákban a szénpor és a metán okozta robbanás is veszélyesebb. Ezek elkerüléséhez elengedhetetlen a jó felszereltség és a biztonsági berendezések állandó ellenőrzése.

A palabányákban a robbanás is ritka – magyarázott tovább kísérőnk, miközben a kitermelőhely felé vezető több kilométeres utat megtettük. "Tűzeset sincs túl gyakran. Komolyan mondom maguknak, itt gyakorlatilag biztonságos a munka."

Ahogy előttünk haladt a járatban, a mester folytatta a bányák összehasonlítását, majd egyszer csak, mintegy mellékesen megjegyezte: "Itt jobbra lesz egy tócsa, ne lépjenek bele. Inkább kerüljék ki! Tavaly elsüllyedt benne az egyik vájár munkagépe. Körülbelül tíz méter mély…" Ahogy néztük ezt a barnás színben játszó, mocsárra emlékeztető lét, nyomasztó érzés kerített hatalmába.

"Akarják látni, milyen az igazi vaksötét?" – kérdezte kísérőnk, mikor beléptünk a következő folyosóra, ahol már csak a sisakjainkra erősített lámpák világítottak. Ahogy kikapcsoltuk őket, valóban teljes feketeség vett minket körül. Ilyennel még a legsötétebb éjszakán sem találkozik az ember a föld felett…

"No, itt vannak a vájárok" – mondta, mikor egy órányi gyaloglás után elérkeztünk arra a helyre, ahol a kitermelés folyt. Bő tucatnyi ember és néhány gép végezte a munkát. A kivágott pala futószalagon egy vonat kis vagonjaihoz került – olyan volt az egész, mint egy gyermekvasút. De a hely is, ahol voltunk éppen, igencsak összeszűkült: az addigi 2,5 méteres belmagasságú járatok után itt már meg is kellett hajolnunk – főleg amerre a munkagép megtette az első "harapásokat". Közvetlenül a nyomában bányászok haladtak, és rögtön faoszlopokat ékeltek a plafon és a padló közé – a beomlást elkerülendő.

Visszafelé kisvasúton mentünk – persze nem teher-, hanem személyszállítón. Útitársaink a szolgálatukat elvégzett műszak tagjai voltak. A vonat kis kocsijaiba négy-négy személy fér: egymással szemben, az orruk szinte összeér. Én és a fotós barátom két "öreg rókával" kerültünk egy kocsiba. Ahogy néztük őket, olyan érzésünk volt, mintha ők egy másik, a mienkétől különböző világból cseppentek volna ide. Bizonyára ők is ezt érezték – rólunk…

Az Ukrajna nev? szénbányában mind a harmincöt bányász a tűzeset következtében halt meg. De nem égési sérülések okozták a halált, hanem a széngáz. 

A vészjárat felé menet fulladtak meg. Ahogy a sajtó írja, a diszpécser megváltoztatta a légáram útját, amelyben haladtak, ennek következtében a levegőt szénmonoxid váltotta fel. Sajnos az embereken lévő személyi mentőfelszerelések sem jelentettek segítséget. A fenti diszpécser elvesztette a kapcsolatot velük, mivel a tűz miatt megsérültek a vezetékek, tartalék vezeték pedig nem volt. Azt mondják, mindez a biztonsági előírások megszegésének következményeként alakult így. Amikor a járatokban elakadt a levegő-utánpótlás, a bányászoknak mindössze kétszáz métert kellett volna megtenniük. Csak éppen a föld alatt…

Úgy hírlik, az Ukrajna bányaigazgatóját és két főmérnökét letartóztatták. A nyomozás során bizonyára rákérdeznek majd az új berendezésekre kiutalt állami pénzek sorsára is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!