hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az elnöknek fontosabb programja volt
Lakónegyedre zuhant a repülőgép

2002. 05. 12.
Keser? kritikával illették Olusegun Obasanjo nigériai elnököt a szombaton Kanóban lezuhant utasszállító repülőgép áldozatainak hozzártartozói, amiért Obasanjo vigasztalás helyett egyéb elfoglaltságokra hivatkozva rövidre zárta kanói látogatását. Kanóban száznegyvennyolc ember vesztette életét szombaton, amikor egy utasszállító repülőgép lakóházakra zuhant.



Fekete kedd Néhány óra különbséggel a héten még két további légikatasztrófa történt. Először kedden délután 55 utassal a fedélzetén hegynek ütközött és lezuhant egy egyiptomi repülőgép Tuniszban. Az utasok közül húszan élték túl a balesetet. Szintén kedden zuhant le egy kínai repülőgép is. A tengerbe csapódott gép 112 utasa közül nem találtak túlélőket.

"Csak azokat tudtuk megmenteni, akik háza nem volt a repülőgép útjában" – állítja Musza Abdullahi, helybéli. 

A járat az ország középső részén található Josból szállt fel, majd Kano városon keresztül repült volna tovább a Nigéria kereskedelmi fővárosaként ismert Lagosba. A repülőgép röviddel a felszállás után zuhant le, és lángokba borított tíz lakóházat, két mecsetet és egy iskolát, amelyben száz diák tartózkodott. 

Meglepő módon három utas és egy légikísérő túlélte a zuhanást. Az egyik utas a szemtanúk állítása szerint egyszerűen felkelt üléséből és elsétált, csupán egy karcolás látszott a homlokán.

Alhaji Malamai helybéli lakos két gyermekét vesztette el, amikor a BAC 1-11-500 típusú repülőgép otthonukra zuhant. "Az elnök semmit sem mondott... Rengeteg biztonsági ember volt, minket az egyik oldalra löktek... Az egész csak öt percig tartott... Csalódott vagyok, hogy nem beszélt hozzánk... Két gyermekemet vesztettem el, és még mindig nem tudom, mi történt velük..." "Azt mondta, más elfoglaltságai vannak... Talán azok jobb programok lehettek, mint mi vagyunk..." – mondta a Reuters hírügynökségnek Habibu Jusuf Hibbu, aki lerombolt háza előtt nyilatkozott. Obasanjo a kanói Gwammaja kerület lakosait meglepve, reggel hétkor látogatta meg a repülőgép-szerencsétlenség helyszínét. Az újságírók, akik későbbre várták Obasanjót, így lekésték a látogatást. A nigériai hadsereg szószólója elmondta, hogy az ország sportminisztere is a repülőgépen utazott. 

Nigériában 15 légitársaság létezik, közülük az EAS, amelyik a napokban Kanóban lezuhant repülőgépet is üzemeltette, 1996 óta foglalkozik utasszállítással. A korrupció miatt a nigériai járatokon egy jegyet két személynek is eladhatnak, így az utasoknak olykor állni kell a repülőgépen, esetenként csirkék között. Némely ország nagykövetsége megtiltotta polgárainak a belföldi járatokon való utazást. Legutóbb 1996-ban történt hasonló légiszerencsétlenség Nigériában. Száznegyvenöten vesztették életüket, amikor egy Boeing 727-es repülőgép leszállás közben a tengerbe zuhant Lagos közelében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!