Arafat-poszter Ramallahban. Már csak a bunkerből üzenhet Fotó: Reuters
Pedig Bushnak szüksége lett volna egy tűzszüneti megállapodásra még a bejrúti arab csúcs előtt, hogy megszerezhesse az Arab Liga támogatását egy Szaddám Huszein elleni támadásra. Cheney korábbi körútja ugyanis világossá tette számára, hogy az arab országok nem támogatják Bush terrorellenes harcát Szaddám ellen, amíg a palesztin kérdés rendezetlen. A szaúdi béketerv "mentőöve" az utolsó pillanatban érkezett. Abdullah koronaherceg ebben felajánlotta Izraelnek az arab világgal való kapcsolatok normalizálását, békés és biztonságos határokat, amennyiben a zsidó állam hajlandó maradéktalanul kivonulni az 1967-ben elfoglalt arab területekről, és hozzájárul egy független palesztin állam megalakításához Jeruzsálem fővárossal.
Az arab csúcs azonban nem hozta meg az amerikai adminisztráció számára a remélt eredményeket. Bár egyhangúlag elfogadták az Abdullah által beterjesztett béketervet, mégis teljes támogatásukról biztosították a palesztinok fegyveres harcát Izraellel szemben. Egyben kiálltak Irak és Szaddám Huszein rendszere mellett. Irak kötelezettséget vállalt Kuvait területi sérthetetlensége és függetlensége mellett, és Szaddám Huszein küldöttje látványosan csókolózott össze Abdullah szaúdi herceggel, megpecsételve Irak békülési szándékát. Bush így ismételten kosarat kapott. Iraki háborúját minden valószínűséggel egymagának kell megvívnia, mivel sem az Európai Unió, sem Oroszország nem áll ki az ötlet mellett.
A szaúdi terv egyébként is elfogadhatatlan Izrael számára. A "hazatérési jog" elfogadása milliós palesztin tömegeket telepítene be Izrael területére, és alapvetően változtatná meg az ország demográfiai viszonyait: a zsidó államot rövid időn belül arab többségű országgá alakítaná át. A terv közvetlenül határossá tenné Izraelt az arab világgal, a korábban már védhetetlennek bizonyult határok mögött. Cserébe Abdullah normalizációt ígér, békés és biztonságos határokkal. Az oslói folyamat azonban a gyakorlatban is megmutatta, hogy mit jelent az, ha az arabok békét és biztonságot ígérnek. A bejrúti döntést egyébként is irreálissá tette az a palesztin merénylő, aki a tengerparti Netanján, a Park Szálló báltermében robbantotta fel magát a pészachot ünneplők között. Ez csak a kezdete volt annak a példátlan tömeggyilkos terrorhullámnak, ami igazából látni engedte, mit jelent az arabok számára az Izraelnek cserébe nyújtott béke és biztonság: terrort, vért, népirtást és a zsidó állam jövőbeni felszámolását.
Válaszul az izraeli kormány ellenségnek minősítette Arafatot, akit ramallahi főhadiszállásán elszigetelésre ítéltek. Széles – minden eddigit felülmúló – hadműveletekről döntöttek a terror infrastruktúrájának gyökeres kiirtására. A terrorért való felelősség egyértelműen Jasszer Arafatot terheli, aki vétkesen megszegve az oslói egyezményben magára vállalt kötelezettségeit, béke és biztonság helyett a pusztító terror rendszerét építette ki. Az általa irányított "népi ellenállási front"-ban tömörítette a Hamasz, az Iszlám Dzsihád,
a Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezeteit, egyesítve a saját maga irányította terrorcsoportokkal, a Fatahhal, a Tanzimmal, az al-Aksza Mártírjaival és a 17-es egységgel. Saron kijelentette, hogy a háború a terror és nem a palesztin nép ellen indul. E háborúban Izrael megsemmisíti a terror infrastruktúráját,
s közben fel kell számolnia a terrort ösztönző és irányító, azzal szorosan összefonódott Palesztin Hatóságot is. Arafat közben bejelentette, hogy mégis – feltételek nélkül – hajlandó lenne elfogadni Zinni tűzszüneti ajánlatát, hogy az izraeli katonai hadműveleteket elkerülje. Későn.
Védőfal hadművelet, övön aluli médiaverseny
2002. 04. 05. (VI/14)
