hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hosszú lesz a bosszú

2001. 11. 04.
Az Egyesült Államok kormánya, amikor október 7-én megindította a légitámadásokat az Afganisztán nagy részét uraló tálibok ellen, mindössze néhány hétig tartó villámháborúra számított. A katonai vezetés – bár az orosz példából okulva tudhatta, hogy nem lesz könny? dolga – mégis szinte biztosra vette, hogy az amerikai haditechnikai fölény rövidesen megtermi gyümölcsét, és az afgán védelem összeomlik súlya alatt. A tervek szerint a nagy mohamedán ünnep, a Ramadan beállta előtt már véget kellett volna érniük a hadműveleteknek, ám az amerikai és brit illetékesek a tálibok gyors csapatmozdulatokon alapuló, makacs ellenállása következtében kénytelenek voltak felkészülni egy hosszabb és a reméltnél sokkal nehezebb katonai beavatkozásra. Azt állították ugyan, hogy az amerikai légicsapások "kizsigerelték" a tálib erőket, a Pentagon szóvivői mégis hosszú küzdelemre készítik elő az amerikai közvéleményt, és harcedzett túlélőknek titulálják a kormánycsapatokat. Az Egyesült Államok szövetségesei úgy vélik, hogy ha nem is az idei, de a jövő évi Ramadan ünnepre esetleg győzedelmeskedhetnek. 

Az amerikai és brit csapások természetesen elértek bizonyos eredményeket: az amerikai hadirepülőgépek uralják a légteret – legalábbis, amikor nagy magasságban repülnek, a tálib légvédelmi ütegek és a vállról kilőhető rakéták hatósugarán kívül. Az amerikai Védelmi Minisztérium szerint a tálib légierő már nem létezik, főhadiszállásaikat szintén porig rombolták. A laktanyákat és a lőszerraktárakat is szétverették, és sok távközlési központot megbénítottak. Oszama bin Laden terrorszervezete, az al-Kaida kiképző- táborait, amelyeket gazdáik már a hadműveletek megkezdésekor kiürítettek, a földdel tették egyenlővé. Mindezek a tényezők megkönnyítették az amerikaiak és feltételezhetően a britek számára is a földi harcok megkezdését. Az amerikai különleges alakulatok a múlt héten több órára behatoltak afgán területre, a meggyőző eredmények mindezek ellenére elmaradtak. Az amerikai és brit hadvezetés mégis biztos a győzelemben, semmi hajlandóságot nem mutatván arra, hogy eltérjen eredeti terveitől, amelyek állandó bombatámadásokkal akarják legyengíteni a tálibok ellenállását. Lehetséges, hogy a tálibok harcmodora nem a legfejlettebb, de politikájuk annál kiszámítottabbnak tűnik. Nem akarnak közvetlenül megütközni az óriási fölényben lévő amerikai és brit erőkkel. Inkább beássák magukat, és polgári körzetekben rejtőzködnek, hogy elkerüljék az amerikai bombákat. Ugyanakkor igyekeznek kihasználni az olyan amerikai hibákat, mint a kabuli Vöröskereszt épületének lebombázása, hogy támogatást szerezzenek maguknak az iszlám világban, hiszen sokkal nehezebb lenne háborút folytatni a tálibok ellen, ha a mohamedán országok megtagadnák az Egyesült Államoktól a támaszpontok használatát Pakisztánban, illetve a Perzsa-öbölben.

A jelek azonban arra engednek következtetni, hogy a harcok a vártnál sokkal súlyosabbak lesznek. A hadműveletek kezdetén Rumsfeld védelmi miniszter dicsekvő hangon kijelentette: a légitámadások olyan kiválóan haladnak, hogy az amerikai és brit erők kifogynak a célpontokból Afganisztánban. Ma már senki sem beszél így a Pentagonban. Amint a szeptember 11-ei események egységbe kovácsolták az amerikai népet, úgy a szövetségesek afganisztáni légicsapásai is ugyanezt teszik az ottaniakkal, ami csak erősíti a tálibok eltökéltségét. 

Kétségbe vonható, hogy a tálibok megváltoztatnák a nézeteiket, különösen, mert rohamléptekkel közeledik a tél. Szakértők rendre úgy vélik, hogy a fagyok beállta előtt nem fejeződhet be a háború. A körülmények ádázabbá teszik majd a harcokat, és a szövetséges erőknek fel kell készülniük egy nehéz, hosszadalmas, idegőrlő küzdelemre, amely inkább Vietnámra fog hasonlítani, mint akár az Öböl-háborúra, akár Koszovóra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!