hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Londonban szemmel tartják a MIÉP-et
A brit Európa-ügyi miniszter szerint

2001. 09. 23.
"Gyakorlatias európai vagyok" – mondta Peter Hain európai ügyekért felelős brit miniszter a Budapesti Közgazdasági Egyetemen tartott beszédében. Hain kitért a múlt heti New York-i katasztrófára is: "a támadás barbár tett volt, fenyegető valamennyiünkre nézve" – mondta a brit miniszter, aki hangsúlyozta, hogy ismeri a magyar vezetőknek a terrorizmust elítélő nyilatkozatait, mellyel "egy itteni kis csoport kivételével" mindenki egyetért. 



Peter Hain Budapesten. A szuperállam nem alternatíva Fotó: Reuters

Hain azt is kifejtette, mit ért a gyakorlatias európaiságon: emberekért működő Európát. "Az üzletemberekért, akik stabil, vállalkozásbarát környezetet akarnak; a szülőkért, akik jó állást és biztos jövőt akarnak gyermekeiknek; a polgárokért, akik tisztább eget és zöldebb környezetet akarnak földrészünkön" – fejtette ki a miniszter, aki a Hetek kérdésére elmondta: Nagy-Britannia teljesen ellene van az európai szuperállam eszméjének. Az európai szuperállamnak saját hadserege, közvetlenül választott kormánya, saját költségvetése, közvetlen adózása lenne – tette hozzá Hain, aki szerint bár sokaknak ez a célja, a szuperállamnak nem sok köze van a valósághoz. Még hosszú távon sem ez az egyetlen fejlődési alternatíva – mutatott rá a brit miniszter. 

Hain szerint az embereket jogosan aggasztja az a távolság, ami az európai vezetőket és a vezetetteket elválasztja. Erre utal a szavazók rendkívül alacsony – Nagy-Britanniában mindössze 24 százalékos – részvétele a legutóbbi európai parlamenti választáson és a nizzai szerződés három hónappal ezelőtti ír vétója, amely sokkhatásként érte az európai vezetőket, hiszen az írek ugyancsak Európa-pártiak voltak. Hain rámutatott: Európa lényege nem a szuperállamról szóló ködös és bonyolult gondolatok, illetve a székek átrendezése a különböző uniós intézményekben, mint például az Európai Tanács, Bizottság és Parlament. "A feladatunk az, hogy visszakapcsoljuk Európát az európaiakhoz és olyan gyakorlatias, alapvető dolgokra koncentráljunk, mint amilyen a munkahelyteremtés, a környezetvédelem, a béke és biztonság, a bűnözés elleni harc, a táplálkozás biztonsága, az embercsempészet problémája. Ezek a fő kérdések. A szuperállam gondolata reális veszély, de nem ezzel kell foglalkozni" – mondta a brit politikus. 

Hain lapunknak a durbani rasz-szizmusellenes konferenciáról szólva hangsúlyozta: "Rendkívül szégyenletes volt, ami Durbanban történt. Sikerült ugyan kompromisszumot kötni a végén, de a mai rasszizmusra kellett volna koncentrálni, a kisebbségek problémájára, arra, hogy az európai kisebbségek miként válhatnak Európa részévé" – mondta Hain, aki hozzátette: "Magyarországnak a romakérdést kell megoldania, de az unió államaiban is vannak problémák." 

A brit miniszter szerint a konferencia egyébként az izraeli–palesztin viszály miatt feneklett meg, ami jogos kérdés, de nem lett volna szabad megakasztania az előrelépést. Másrészt néhány ország, ahonnan embereket raboltak el rabszolgának két-háromszáz évvel ezelőtt, kártérítést követelt. "Természetesen ellenzem a rabszolgaságot, de ez a kérdés nem kellett volna hogy elvonja a figyelmet a jelenkor problémáiról: fontos lenne, hogy minden ország megküzdjön a rasszizmussal, és biztosítsa, hogy senkit nem ér hátrány bőre színe, vallása, hite, politikai meggyőződése miatt" – nyilatkozta Hain a Hetek kérdésére. 

Hain az unió bővítéséről szólva előadásában rámutatott: a britek célja is az, hogy legkésőbb 2004-re a magyarok az Európai Unió tagjai legyenek. Hain hangsúlyozta az unió bővítésének előnyeit is: a kutatások szerint az Egyesült Királyság GDP-je várhatóan 1,75 milliárd fonttal, míg a tagjelölteké 1,5 százalékkal fog növekedni. A felmérések szerint 300 ezer új állás fog létrejönni a jelenlegi EU-tagállamokban, és mintegy 2 millió a tagjelölt országokban belépésük után. Nagy-Britannia sok területen segíti a magyar felkészülést: Tony Blair brit miniszterelnök egy évvel ezelőtt szorgalmazta, hogy a bővítés első köre már a 2004-es európai parlamenti választások előtt megtörténjen. Eddig négy brit köztisztviselő dolgozott magyar minisztériumokban csatlakozási tanácsadóként, és még legalább további hat érkezése várható. Hain felhívta a figyelmet az "euroblabla", az európai szakzsargon hátrányaira, hiszen sokszor az érthetetlen nyelvezet zavarja az európaiakat a tisztánlátásban. "Világosan, egyszerűen kell beszélni az aktuális uniós kérdésekről, olyan kifejezésekkel, melyek kapcsolódnak az embereket ténylegesen foglalkoztató problémákhoz" – mondta Hain, aki hangsúlyozta azt is, hogy jobban be kell vonni az egyes tagországok törvényhozását az uniós döntések alakításába és ellenőrzésébe. Hain szerint nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az EU nem egyenlő az egész világgal, "az Egyesült Államok pedig nem az ellenségünk, hanem a szövetségesünk". 

A világ biztonságosabb, ha Amerika és Európa összetart – mondta a miniszter, aki szerint 2004-re a mintegy hat legelőrehaladottabb állam fog várhatóan belépni a jelenleg csatlakozásra várók közül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!