Macedón tank harcállásban. Bekerítették a gerillákat Fotó: Reuters
A NATO most az albán fegyveres csapatokat szólítja fel, hagyják abba erőszakos terjeszkedésüket, és tegyék le a fegyvert, a harcok azonban ettől függetlenül folytatódnak. Közben csak Belgrádban emlékeztek meg a NATO-bombázások kezdetéről. Vojiszlav Kostunica a civil áldozatok emlékművénél koszorúzott.
Macedónia beváltotta fenyegetését, és valóban komoly katonai offenzívába kezdett a területén fegyveres összecsapásokat provokáló albán gerillákkal szemben. Az ország északi részét két hullámban tisztították meg. Az elsőben Macedónia második legnagyobb városát, Tetovót és az azt körülvevő hegyeket vonták újra macedón fennhatóság alá, majd ezt követően a környező falvakat is felszabadították. A második lépésben a még albán befolyás alatt lévő – Szkopjétől, a fővárostól légvonalban csupán tíz kilométerre északra elterülő – területet kerítették újra ellenőrzésük alá. Macedón jelentések szerint a gerillák Koszovóba menekültek.
A nemzetközi békefenntartók annak ellenére sem tudták komolyabban segíteni a határ túloldalán harcoló macedónokat, hogy szinte minden békefenntartó a térségre összpontosított. A NATO ugyanis beváltotta fenyegetését, és megengedte, hogy a szerb hadsereg az egész ütközőzóna területét elfoglalja – saját csapataik ugyanis csak védekezhetnek egy esetleges albán támadás esetén, míg a szerb katonaság akár viszonozhatja is a támadást, igaz csak az öt kilométeres sávon kívülről. Ennek azonban jóval nagyobb a visszatartó ereje, mint az állandó politikusi fenyegetéseknek. Az ügyben nem elhanyagolható az sem, hogy így sokkal kisebb az esélye a békefenntartók sérülésének vagy esetleges halálának is, amivel nehéz lenne elszámolni a nyugati közvélemény előtt. Számításaik beváltak, mivel az albán fegyveresek a Presevo-völgyben újrakezdték támadásaikat. Egy olyan megfigyelőpontot vontak tűz alá, amely eddig az ütközőzóna részeként a KFOR bázisa volt, most azonban a szerb rendőrök ellenőrzik onnan az albán fegyveresek számára fontos koszovói főutat.
A nyugati közvélemény nem igazán érti, mi is történik a térségben. Németországban nem kis értetlenséget váltott ki, amikor a katonai vezetés a politikai rendezést sürgette – mármint hogy a macedóniai albánok tegyék le a fegyvert, és békésen tárgyaljanak –, közben a politikusok a fegyveres beavatkozástól sem riadtak volna vissza, és a békefenntartók határozottabb fellépését sürgették. Szintén kevesen értik, miért csak most derült ki, hogy a nemzetközi ellenőrzés alatt álló tartományban az úgynevezett felszabadító hadseregek támogatása nemzetközi szint? kábítószer- és fegyverkereskedelemből származik – most került például napvilágra, hogy az ETA baszk terrorszervezet szintén innen szerzi be fegyverzetének és alapanyagainak nagy részét, és az utóbbi időben több, komolyabb fegyvereket is tartalmazó szállítmány bukott le.
Szintén alapvető kérdés, hogy ki és kivel tárgyaljon. Macedóniában ugyanis, a szomszédos Jugoszláviával ellentétben, vannak demokratikus és legitim pártok, így az albánoknak is, ráadásul nem is egy. A mérsékelt politizálás mellett döntő Albánok Demokratikus Pártja (DPA) jelenleg a kormánykoalíció tagja, és eddig nekik volt a legnagyobb támogatottságuk az albánok között. A macedón UCK cselekményei azonban változtattak a képen. A mérsékelt albánok több tüntetésen is kifejezték, hogy támogatják az UCK tetteit. Az új idők szelét érezte meg Borisz Trajkovszki államfő, amikor arról beszélt, el kell gondolkodni egy olyan új alkotmányon, amelyben megfelelően tükröződik az állam "multietnikai" jellege – tehát hogy az albánok is egyenrangú államalkotó nemzetnek számítanak. Szintén egy más korszak beköszöntét jelzi, hogy az eddig mérsékelt DPA-vezető, Arben Xhaferi ugyan politikai úton igyekszik meggyőzni a macedón polgárokat, hogy "ne ítélkezzenek az albánok felett téves feltevéseik alapján", ugyanakkor úgy véli: ha ez nem sikerülne, akkor "az albán harcosoknak jogukban áll folytatni küzdelmüket. Nyilatkozatát érthetőbbé teszi az a hír, hogy egy DPA-képviselő már átállt az új irányra. Hisni Shaqiri felfüggesztette parlamenti és pártfunkcióit, és a kormányerők szorongatásában lévő Lipkovo faluból, az albán fegyveresek egyik központjából adta ki közleményét, amelyben jelezte, hogy csatlakozott a Nemzeti Felszabadítási Hadsereghez (UCK). Választóit arra kérte, hogy sorakozzanak fel a szabadságért harcolókhoz, és ugyanerre szólította a többi macedóniai albán pártot is.
Az eddig viszonylag semlegesen nyilatkozó albán politikusok most közösen tiltakoztak a "túlzott katonai erő" alkalmazása ellen a macedón belügyi erők részéről. Tiltakozásuk megerősítésére szimpátia-tüntetést szerveztek Pristinába, ahol több ezer, főleg fiatalember állt ki a macedóniai albán fegyveresek mellett, nyíltan támogatva a harcok folytatására irányuló szervezkedéseket. Közben az UCK is jelezte, hogy készen állnak a harcok folytatására, ezért Szkopjében a rendőrség megerősített egységei védik a hidakat és a fontosabb épületeket. A macedóniai albánok egyik parancsnoka bejelentette: eltökélt szándékuk, hogy visszavágjanak – akár az ország belsejében is elkövethetnek terrorakciókat.
Colin Powell amerikai külügyminiszter a helyzetet értékelve kijelentette: a harcoknak Macedóniában még nincs vége, habár a szkopjei kormányerők "bizonyos előnyre tettek szert". George Robertson, az Észak-Atlanti Szövetség főtitkára Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével egybehangzóan újra közölte, hogy "a NATO és a nemzetközi közösség teljes támogatásáról biztosítja azokat, akik az urnák helyett a fegyvereket kedvelők ellen harcolnak". Lord Robertson egyúttal úgy vélekedett, hogy miután a macedón erők elfoglalták a tetovói magaslatokat, alkalom nyílhat a politikai rendezésre. Solana szerint ebben segíthet az EU-hoz való csatlakozás kilátásba helyezése is.
2001. 03. 31. (V/13)
