hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hazátlan elnök
Német vita a nemzeti büszkeségről

2001. 03. 24.
Óriási politikai vihart idézett elő az elmúlt napokban Jürgen Trittin német környezetvédelmi miniszter egyik kijelentése, amely-ben a legnagyobb ellenzéki párt, a CDU főtitkárának személyét illette éles kritikával. A miniszter kirohanásában Laurenz Meyer főtitkár kinézetét és mentalitását "skinhead" típusúnak titulálta. Tette mindezt arra reagálva, hogy a kereszténydemokrata Meyer nemrégiben olyan érzéseinek adott nyomatékosan hangot, miszerint büszke arra, hogy ő német. A mai Németországban a nemzeti büszkeség kérdése igen kényes, mondhatni veszélyes témának számít. Trittin véleménye szerint, aki a rekord mennyiség? rasszista indítékból elkövetett bűneset idején ilyen mondatot ki mer ejteni, annak kemény bírálatokkal kell szembenéznie.

A reakciók nem is várattak magukra sokáig: az ellenzéki kereszténydemokraták azonnal védelmükbe vették Meyert, és kikezdték Trittint. Nem csupán bocsánatkérést várnak az egyébként a kisebb kormánypárthoz, a Zöldekhez tartozó minisztertől, hanem egyenesen a leváltását követelik. "Egy ilyen alak, mint Jürgen Trittin, elviselhetetlen az ország vezető személyiségei között. Nem engedhetjük meg, hogy egy szélsőbalos gyújtogató ilyen becsmérlő állításokat tegyen honfitársára" – fogalmazott kertelés nélkül Christoph Böhr, a CDU egyik frontembere, aki teljes mértékben egyetért Meyer büszkeségével.

Nem kerülhette el a támadásokat Johannes Rau köztársasági elnök sem, hiszen ő is síkra szállt a miniszter mellett. Rau szerint boldogok és hálásak lehetnek nemzetiségükért, de büszkék nem. "Arra lehet csak valaki büszke, amit saját maga alkotott" – érvelt az elnök, aki elismételte pár napja a Sat1 televíziós csatorna adásában mondott állítását, mely szerint hazafi az, aki szereti hazáját, míg egy nacionalista – mint például a CDU főtitkára – ezenfelül lenézi mások országát. Éppen ezért óva intett attól, hogy akárki is nacionalista húrokat pengessen a nyilvános fórumokon. Az ellenzék rögtön elmeszelte Raut, mondván "egy olyan államelnök esetében, akinek nincs meg a nemzeti büszkesége, teljes joggal meg lehet kérdőjelezni, vajon megfelelően tudja-e képviselni 80 millió polgár ügyét akár belföldön, akár külhonban". 

A kormánykoalíció tagjai – kiváltképp a Zöldek – természetesen szemtelenségnek és sértőnek nevezik a Rau és Trittin ellen felhozott vádakat. A környezetvédők szóvivője szerint az unió hazug és teljesen torz módon "a hazátlan bitang" bélyeget akarja rányomni az elnök személyére, így sürgetve menesztését. Ezzel a koholt rágalomhadjárattal az unió teljesen megmérgezi a belpolitikai légkört, és a késhegyre menő viták immár túlmutatnak az országhatárokon – vélik a koalíciós partnerek egybehangzóan.

Ebben a pattanásig feszült helyzetben nem maradhat szótlan Gerhard Schröder sem, sőt egyes ellenzéki politikusok őt teszik felelőssé a létrejött állapotokért, és Bundestag előtti magyarázatot várnak tőle minisztere kijelentésével kapcsolatban. Ám a kancellár egyelőre mérték-tartóan foglalt állást. A Süddeutsche Zeitungban óvatosan csak annyit mondott: "Büszke vagyok az állampolgárok teljesítményére és a demokratikus kultúrára. Ilyen értelemben hazafi vagyok, aki büszke az országára."

Sokan választási fogást látnak az egyre kiterjedtebb támadások hátterében. Egy hét múlva ugyanis választásokat rendeznek két tartományban, és meglehet, hogy az előzetes felmérések alapján kevés eséllyel induló CDU a választópolgárok előtti népszerűséget próbálja kivívni a nemzeti érzések úton-útfélen történő hangoztatásával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!