hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Üzenet a Kurszkról

2000. 10. 28.
Legalább huszonhárman túlélték azt a robbanást, amely augusztus 12-én a Kurszk nev? orosz tengeralattjáró vesztét okozta a Barrents-tengerben. Ezt bizonyítja az a robbanás után íródott üzenet, melyet a Kurszkon kutató búvárok az egyik életét vesztett tengerésztiszt zsebében találtak. Az orosz tengeralattjáró katasztrófájának áldozatul esett 118 tengerész közül eddig mindössze négynek a holttestét sikerült felszínre hozni.



A Kurszk egyik áldozata, Kolesznyikov alezredes egy korábbi felvételen. 23-an túlélhették
volna     Fotó: Reuters

"A hatos, a hetes és a nyolcas rekesz egész legénysége átjött a kilencesbe.
Huszonhárman vagyunk itt. A baleset miatt döntöttünk így. Senki sem tud felmenni közülünk"
– áll azon a feljegyzésen, amely a héten került elő a szerencsétlenül járt
Kurszk tengeralattjáróról. "Vaksötétben írom ezeket a szavakat" – írta egy
bizonyos D. R. Kolesznyikov nev? tiszt, nagy valószínűséggel néhány pillanattal a
halála előtt, hiszen, mint a feljegyzés is bizonyítja, a tartalékvilágítás ekkor már
nem működött.

Szakemberek szerint az augusztus 12-én a Kurszk tengeralattjáró lőszerraktárában bekövetkezett
hatalmas robbanás apró darabokra tépte szét a legénység mintegy kétharmadát. A
most megtalált üzenet azonban azt bizonyítja, hogy többen túlélték a katasztrófát,
s a kilences rekeszben megpróbálhatták – sikertelenül – kinyitni az ott található,
meneküléshez használható zsilipkaput. A normális esetben mintegy hét ember befogadására
alkalmas részlegben Kolesznyikov beszámolója alapján huszonhárman zsúfolódtak össze.
Szakértők szerint a kezdeti robbanást túlélőkkel a fulladás, a hipotermia (a testhőmérséklet
végzetes lehűlése) vagy az elviselhetetlenül magas nyomás végzett.

A Kurszkon történt robbanások a térségben tartózkodó külföldi, illetve orosz hajók
szerint augusztus 12-én 11 óra harminc perc körül következtek be, Kolesznyikov üzenetén
pedig 13 óra 15 percet jegyzett fel – azt azonban nem lehet tudni, melyik napon írta a
levelét.

Orosz és norvég búvároknak ötnapi keserves munka árán sikerült csak lyukat vágniuk
a tengeralattjáró tetején, s ezen keresztül hatoltak be annak belsejébe – szerdán
négy holttestet emeltek a felszínre: közülük eddig csupán Kolesznyikovét sikerült
azonosítani.

Jóllehet a haditengerészetnek nem igazán van fedezete a munkálatok költségeinek
finanszírozására, Putyin elnök ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a többi
holttest kiemelése érdekében. A média azonban úgy véli: makacs ragaszkodásával
Putyin elnök csupán a Kurszk katasztrófáját közvetlenül megelőző közömbösségét
igyekszik most lázasan ellensúlyozni. Az orosz haditengerészet parancsnoka, Vlagyimir
Kurojedov viszont továbbra is kitart amellett a teória mellett, miszerint a Kurszk azt követően
süllyedt el, hogy összeütközött egy másik tengeralattjáróval. "80 százalékosan
biztos vagyok abban, hogy egy másik tengeralattjáróval ütközött. Az elkövetkezendő
két hónap során megtalálom a hiányzó 20 százalékot, és be fogom jelenteni a világnak,
hogy mi annak a tengeralattjárónak a neve".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!