hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Túl az utolsó meneten

2000. 10. 21.
Lezajlott az amerikai elnöki székért immáron több mint egy éve zajló maratoni futóverseny utolsó közvetlen összecsapása, a két jelölt, George W. Bush és Al Gore közötti harmadik elnöki vita. A verseny ezzel átfordult a végső hajrába: ilyenkor már a legapróbb botlás, egy rosszul fogalmazott mondat is végzetes következményekkel járhat. Árgus szemek figyelik a jelöltek legapróbb reakcióit, gesztusait is.



George W. Bush üdvözli támogatóit. Fej fej mellett Gore-ral
     Fotó: Reuters

Az első vita során Gore még túlságosan is erőszakos volt – a másodikon viszont
túlságosan passzívnak bizonyult. Az ellenfelével szemben megfogalmazott kifogás
szerint Bush túl sok személyes kommentárt engedett meg magának. Gore, aki szereti a
feleségét és a családját – kritikusok előszeretettel mutatnak rá erre a tényre,
amely egyértelm? utalást is jelent Clinton sok vihart megélt családi életére – a
második elnöki vitát megelőzően megcsókolta a feleségét, mielőtt a szónoki emelvényhez
lépett volna. Bush ezzel szemben csak egy mély lélegzetet vett.

Bush éles kritikái ellenére Gore azt nyilatkozta: "nem fogom megpróbálni rossz színben
feltüntetni az ellenfelemet". Egy másik mondatában azonban máris Bush kampányának
módszereit kifogásolta, azt állítva, hogy "egy buddhista templomban elköltött ebéddel
nem lehet pénzt szerezni".

A harmadik vita során Bush annak előmozdítása mellett kardoskodott, hogy a munkásosztály
rövid időn belül a befektetők soraiba léphessen. Bush szerint ehhez "ösztönöznünk
kell azt, hogy a fiatalok idealistává váljanak". Kifejtette továbbá: "az
amerikaiak mindig is nagylelkűek voltak a szükségben levők felé, a kormánynak pedig
még jobban elő kell segítenie ezt a fajta adást".


Pengeváltás

A televíziós vita során érintett néhány fontos kérdés:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!