hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eltűnik az Északi-sark
Olvadó pólusok

2000. 09. 16.
A héten a franciaországi Lyonban tartották az ENSZ égisze alatt megrendezésre kerülő, éghajlati változásokkal foglalkozó klímakonferenciát. Az egyre nyíltabb kártyákkal játszó tudósok komoly veszélyekre hívják fel a figyelmet. Közben a médiában számos írás jelent meg arról, hogy a sarki tengerek jege átlagosan 40 százalékkal vékonyabb és 6 százalékkal kevesebb területet takar, mint 1981-ben. Az eltelt húsz esztendő során Alaszka, Szibéria és Kanada átlaghőmérséklete 4 Celsius-fokkal nőtt. A Time magazin javaslata alapján az, aki még mindig hitetlenül rázza a fejét a globális felmelegedés hallatán, a legjobban teszi, ha felül egy helikopterre, és maga nézi meg, mi is zajlik valójában a sarkkörön túl.



Szárazföldre menekülnek a pingvinek az Antarktiszon. Eltűnt jégmezők
    Fotó: Reuters

Az elmúlt hetekben hihetetlennek tűnő történet járta be a világsajtót: egy északi
sarkkörre látogató hajó turista és tudós utasai olyan felvételekkel tértek haza,
amelyek egyértelműen bizonyítják: a 90. szélességi fok mentén haladva a megnyíló
sarki jég egy 1,5 kilométer széles tavat hozott létre.

"Nem tudom, járt-e már olyan személy a történelem során a 90. szélességi fokon,
akit nem jég, hanem víz fogadott" – jegyezte meg a látottak kapcsán Malcolm
McKenna, a New York-i Természettörténeti Múzeum munkatársa, aki szintén az Északi-sarkra
látogató hajó fedélzetén tartózkodott. Ami még ennél is meglepőbb volt, az az,
hogy a vízen sirályokat is láttak. McKenna arról is beszámolt, hogy hajójuk játszi
könnyedséggel tudott egészen az Északi-sarkig haladni, csupán egy vékony jégréteget
kellett feltörniük, a helyszínre érve pedig egyáltalán nem találtak jeget. A hajó
egy másik tudós utasa, Dr. James McCarthy korábban is járt már nyáron az Északi-sarkon,
amit akkor mintegy 3 méteres jégpáncél borított.

A szkeptikusok szerint az Északi-sarkon tapasztalt változásokról egyáltalán nem állíthatjuk
biztosan, hogy a globális felmelegedés következményei lennének. Azt azonban ők sem
vitathatják el, hogy az északi félteke más tájain is szokatlan dolgok történnek az
éghajlattal. A kanadai Hudson-öböl jege például eddig általában június közepén
kezdett olvadni, manapság azonban már május első heteiben olvadásnak indul, nem kis
zavart okozva a helyi állatok életében. A jegesmedvéket például, akik nyári lakhelyükről
észak felé vándorolnak, Churchillnél a felolvadt jég szükségmegállóra kényszeríti.
A nyílt víz miatt továbbhaladni képtelen medvék ezért balra veszik útjukat, s így
egyenesen begyalogolnak a városokba: 1970 óta megduplázódott a lakott területekre tévedt
állatok száma. Kanada északnyugati területein kiolvadtak az inuit lakosok élelmiszerhűtésre
használt "frizsiderei", vagyis földbe vájt mélyedései is. Az inuit rozmárvadászok
mindennapjait az is nehezíti, hogy a jégpáncél északabbra húzódásával többé már
nem érik el zsákmányaikat.

Alaszkában a hőmérséklet emelkedése következtében számos helyen megolvadt az amúgy
állandóan fagyos talaj: sok ház megsüllyedt, az utak elcsúsztak, az áramvezetékeket
tartó oszlopok pedig a legkülönfélébb dőlésszögekben állnak. Az erdők helyét lápok,
tavak és füves területek vették át, a rénszarvasok eltűnésével egy időben pedig
megjelentek a jávorszarvasok.

Tudósok szerint a felmelegedés elsődleges oka a szerves alapanyagú tüzelőanyagok –
mint például a gázolaj vagy a szén – túlzott használata, ami szén-dioxiddal és
egyéb üvegházhatást okozó gázokkal tölti meg az atmoszférát. Emiatt írta alá
160 ország 1997-ben a Kyoto Egyezményt, amelyben a résztvevők arra kötelezték
magukat, hogy az 1990 előtti szintre, vagyis 5,2 százalékra szorítják vissza üvegházhatást
keltő gázkibocsátásukat. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az Egyesült
Államok kormánya még csak fontolóra sem vette az egyezmény aláírását. A Kyoto
Egyezmény óriási tévedése, hogy 12 évet engedélyez a benne foglaltak megvalósítására,
feltételezve, hogy az éghajlati változás fokozatosan következik csak be. Tudósok
azonban bebizonyították, hogy ez akár nagy hirtelen is bekövetkezhet.

A franciaországi Lyonban 154 ország több mint 1700 szakértőjének részvételével hétfőn
kezdődő klímakonferenciája pontosan ezzel a témával foglalkozik. Robert Watson, a
Meteorológiai Világszervezeten (WMO) belül működő Éghajlatváltozási Kormányzati
Csoport elnöke úgy véli: a légkörben levő, üvegházhatást okozó gázok menynyisége
2100-ig akár meg is duplázódhat. Az ENSZ globális felmelegedéssel foglalkozó kutatócsoportja
szerint pedig a 21. században a Föld légköre akár 5 Celsius-fokkal is melegedhet, az
óceánok szintje pedig 15-95 centiméterrel nőhet – ezek jóval nagyobb értékek,
mint azt a tudósok korábban gondolták. Egy 1995-ben kiadott prognózisban ugyanis még
az állt, hogy Földünk várhatóan 1-3,5 Celsius-fokkal válik melegebbé. A melegedés
az elmúlt mintegy húsz esztendőben máris tapasztalható volt: az 1860 óta mért hőmérsékletek
tekintetében ugyanis a tíz legmelegebb évet 1983 óta regisztrálták. 1999-ben például
annak ellenére mértek viszonylag magas átlaghőmérsékleteket, hogy a trópusi területeken
egész évben a La Nina tipikusan hűtő hatása volt tapasztalható.

Jóllehet az Északi-sarkon végbemenő változások jelenleg még nem befolyásolják közvetlenül
a világ más tájain élők hétköznapjait, hamarosan azonban mindenki elkerülhetetlenül
érezni fogja a hatásukat – az Arktisz ugyanis fontos szerepet játszik a Föld hőháztartásában,
hiszen a trópusok és a sarkkörök hőmérséklete különbségének fontos szerepe van
az éghajlat kialakításában. A trópusok hősége a sarkoknál oszlik el, részben a
tengeráramlatok segítségével. A hőség fennmaradó részét a trópusi viharok szállítják
észak felé. Amennyiben a sarkok felmelegedése továbbra is gyorsabb marad, mint a trópusoké,
az tönkreteszi ennek a körforgásnak a hatékonyságát, megváltoztatva az uralkodó
szeleket, tengeráramlatokat, illetve a csapadékhullást is. Még ha csupán pár fokkal
emelkedik is a hőmérséklet az Északi-sarkon, a tengerek jege akár teljes egészében
eltűnhet, annyi azonban bizonyos, hogy az északi félteke éghajlata katasztrofális változásokon
fog átmenni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!