hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszavonulót fújt Weizman
Egy megvádolt pionír búcsúja

2000. 07. 15.
Nem tartottak búcsúünnepélyt a hetedik izraeli államelnök, Ezer Weizman távozása alkalmából. A második hivatali ciklusának közepén járó államfő azt követően mondott le, hogy az utóbbi hónapokban pénzügyi visszaéléssel vádolták meg. Avraham Burg knesszetelnök méltatta a 75 éves Weizman elnököt: "Régebben szolgálja az államot, mint ahogy az egyáltalán létezett." A július végére kitűzött elnökválasztások egyik esélyese az "Új Közel-Kelet"-et megálmodó korábbi miniszterelnök, Simon Peresz.



Ezer Weizman. A háborúkat megnyerte, az utolsó csatát nem

Ezer Weizman Tel Avivban született 1924-ben, és Haifában nevelkedett. A családban
Ezer nagybácsikája, az első izraeli elnök, Chaim Weizman nyomdokait követte. Nagyív?
pályafutását katonaként kezdte, mikor a második világháború derekán 18 évesen
csatlakozott a brit Királyi Légierőhöz. A háború után viszszatért a brit mandátum
alatt álló Palesztinába, és a Hagana keretein belül néhány társával együtt létrehozta
a Légi Szolgálatot, az Izraeli Légierő (IAF) elődjét. A frissen kikiáltott zsidó
állam nagy hasznát vette az ifjú vadászpilótának, aki részt vett az 1948-as Függetlenségi
Háborúban. A légierő parancsnokaként kulcsszerepe volt az 1967-es hatnapos háború
hadműveleteinek irányításában. 1969-ben vezérkarifőnök-helyettesként vonult
vissza a katonaságtól, és fordult a politikához.

Weizman szókimondó, színes és nemegyszer provokáló személyisége alkalmassá tette
arra, hogy katonai pályája után is még több mint két évtizedig az izraeli politikai
élet meghatározó egyénisége legyen. 1977-ben sikerült Menachem Begin kampányfőnökeként
a már harminc éve ellenzéki szerepet játszó jobboldali Likud pártot győzelemre
vezetnie. A Begin-kabinetben védelmi miniszter poszthoz jutó Weizman tagja volt az
egyiptomi–izraeli tárgyalóbizottságnak, melynek sikerült tető alá hozni az első
izraeli–arab békeszerződést, a Camp David-i egyezményt.

Politikai karrierjében négyéves szünet kezdődött 1980-ban: a politikai nézeteit is
fokozatosan átalakító Weizman az üzlet világába vetette bele magát. Visszatérőként
saját pártot alapított, és éveken keresztül a kormányoldalról politizált, először
mint az arab kapcsolatokért, majd mint a kutatásokért és fejlesztésekért felelős
miniszter. 1992-ben a békefolyamat lassúságára való hivatkozással megvált képviselői
mandátumától, és a politikától is visszavonult, ám nem sokáig maradt nyugdíjas:
egy évre rá Izrael államelnökének választották. 1998-ban, Izrael történetében először
az ellenjelölttel szemben kellett megmérkőznie, sikerrel: Weizman győzött a Benjamin
Netanjahu volt kormányfő támogatását élvező, Likud párti Shaul Amorral szemben.

Az elnök formális hatalmi jogkörrel rendelkezik, azonban ő határozza meg a közéletre
jellemző politikai stílust. Ezer Weizman erős személyisége és különleges

– bírálói szerint erőszakos – stílusa valóban új színt vitt az izraeli közéletbe.
A leköszönő elnökről általában megjegyzik, hogy praktikus, hétköznapi lépései
miatt olyan kép alakult ki róla, amely igencsak eltér legtöbb elődjének fennkölt
modorától. Weizman hétéves elnöksége alatt maga az elnöki intézmény is átalakult.
A közvetlenné, szinte családiassá avanzsált hivatal ma már valószínűleg jobban tükrözi
az osztály nélküli és dinamikus izraeli társadalmat – vélik a megfigyelők.

Weizmant protokolláris teendői mellett sokkal inkább lekötötték a hazai dolgok, az
izraeli zsidók, arabok és drúzok helyzete, valamint a közvetlen szomszédokkal való
kapcsolat. Gyakran tett előre nem tervezett látogatásokat: 1993-ban a Hezbollah
terrorszervezet elleni kampány során például az elnök ellátogatott a folyamatos rakétatűz
alatt álló északi határ menti településekhez, ahol szolidaritásból egy éjszakát
együtt töltött a város lakóival és a katonákkal az egyik légó pincében.

Az utóbbi években Weizman egyre aktívabban avatkozott be a napi politikába is, először
csak a háttérből igazgatva, majd később nyilvánosan is, mely sok kritikát vont maga
után. A héjából fokozatosan galambbá változó államférfi a diplomáciai protokoll
szabályait mellőzve többször is találkozott a békefolyamatot alakító döntéshozókkal,
köztük arab államférfiakkal is. "Tudom, hogy nem vehetem fel a telefont, hogy felhívjam
Háfez Asszadot, de boldogan megtenném, ha kérnének rá" – mondta egyszer a néhai
szír elnökkel kapcsolatban. Az elnök a békefolyamat megfeneklésének elkerülése érdekében
többször nyilvánosan is kritikával illette az izraeli kormányt. Ugyanakkor személyes
vonzereje, diplomáciai lépései, kiváló kapcsolatai mind Nyugaton, mind pedig az arab
világban nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megnyíltak a kommunikációs csatornák
Egyiptommal és a Palesztin Hatósággal.

A most bejelentett lemondás előzménye egy 1999 végén kirobbant ajándékozási ügy
volt, amelyet ügyészségi vizsgálat követett. A vádemelést megelőzendő, Weizman önként
vonult vissza, de utolsó nyilatkozatával sem hazudtolta meg önmagát. Az elnöki
rezidenciából való kiköltözésekor munkatársaitól így búcsúzott: "A legjobb
politika a jót megőrizni, a rosszat pedig elfejteni. Ahogy Amerikában mondják: francba
a torpedókkal, teljes gőzzel előre!"

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!