hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Médiaegyensúly Haider-módra

2000. 07. 29.
Ausztriában új kormánystílus van kialakulóban, melyhez hozzátartozik az újságírók kioktatása és megfélemlítése – és a helyzet e tekintetben csak rosszabbodik. Az osztrák közszolgálati rádió és televízió, az ORF egyik újságírója szerint "az FPÖ a hatalomra kerüléssel nem változott, a kellemetlen újságírókat nem engedik be a pártgyűlésekre, interjúbojkottokat hirdetnek, és újságokat perelnek be". Csakhogy ami egy ellenzéki párttól talán eltűrhető taktika, az egy kormánypárttól furcsán hat.

Hubert Batterer, a Grazban és Klagenfurtban megjelenő Kleine Zeitung cím? konzervatív
katolikus napilap főszerkesztő-helyettese ezt így ítéli meg: "Az FPÖ egy udvari, a
demokratikus korszakot megelőző hatalomfelfogást gyakorol. A párt kiválasztja magának,
kivel áll szóba. De amikor valaki kormányfunkciót tölt be, akkor bizonyos civilizált
játékszabályokhoz tartania kell magát. Ezeket az FPÖ megszegte."

Hogy Peter Westenthaler FPÖ-frakcióvezető gyakran felhívja az ORF-et és beavatkozik a
hírközlésbe, az már megszokott dolog, de mostanában alig múlik el nap, hogy az ÖVP
frakcióvezetője, Andreas Khol ne csinálná ugyanazt.

Furcsa gyakorlatról számol be a Profil cím? lap: a minisztertanács keddi ülése utáni
sajtókonferencián csak kiválasztott újságíróknak engedik meg a kérdezést. Ha
valaki első kérdésére nem találja kielégítőnek a választ és még egy kérdést
tesz fel, akkor elutasítják, mondván: "Ön már egyszer kérdezett". A szövetségi
sajtóiroda utasítást kapott, hogy csak "kormánybarát" újságírókat hívjon
meg. Mielőtt fontos ügyekben az EU egy másik országába utaznak, listát készítenek
az osztrákbarát kollégákról, akiket "fel lehet használni", ahogyan ezt a kancellária
május 18-i memoranduma rögzíti.

A média nem kedvelt szereplői gyakorlatilag nem kapnak interjút. Dieter Böhmdorfer
igazságügy-miniszter hónapokig halogatta, hogy interjút adjon a Falter cím? bécsi
hetilapnak – végül csak azzal a feltétellel válaszolt a kérdésekre, hogy azokat előre
megadják. Ennek ellenére nemtetszése kifejezéseként a miniszter kétszer majdnem
megszakította az interjút. Hasonlóképpen viselkedik Jörg Haider is.

Néha még az alapinformációkhoz való hozzáférés is nehézségekbe ütközik: egy FPÖ-miniszter
sajtószóvivője kijelentette egy kollégának: "Hozzatok le egy pár kedvező sztorit,
és akkor tovább beszélünk".

A legerélyesebb támadást azonban az ORF egyes adásai ellen intézték. Valójában
semmi nem változott, ám a légkör romlik. Amióta Haider 1986-ban átvette pártja
vezetését, 350 sajtópere van folyamatban, és az esetek döntő többségében ő a
felperes.

Mindez persze egy megfélemlítési taktika eredménye. A nagy cégek meg tudják fizetni
egy per magas költségeit, a kis újságok azonban nem. A News ördögszarvakat tett
Haider képére, és ezért beperelték. Haider egyik pere már az Európai Emberi Jogi Bíróságon
végződött, ahol felmentették Gerhard Oberschlickot azért a megjegyzéséért, hogy
Haider "vagy náci, vagy hülye".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!