hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Bill Vlagyimir show árnyai

2000. 06. 10.
Ellentmondások kísérték Bill Clinton európai körútját mind az Európai Unióban, mind Kelet-Európában. Az amerikai elnök kitüntetést kapott Berlinben az európai egység elősegítéséért, ugyanakkor szövetségesei kritizálták is Washingtont új csillagháborús tervei miatt. Szívélyesen fogadták Bill Clintont a hét elején Kijevben, míg a moszkvai dumában megtartott beszédét Amerika-ellenes felhangok kísérték az orosz képviselők részéről. A reakciók érthetőek: az USA számára geopolitikai szempontból rendkívül fontos Ukrajna, ezért anyagi áldozattól sem riad vissza, hogy Kijev előtt felcsillantsa a nyugati integráció reményét. Az oroszok ugyanakkor nem örülnek annak, hogy nyugati határaiknál kopogtat az Észak-atlanti Szerződés Szervezete.



Bill Clinton a Kreml harangjait hallgatja. Jelcinnel jobban megértették egymást
    Fotó: Reuters

Európa egyesülése valóban jelentős mértékben haladt előre Clinton elnöksége
alatt – állapítja meg a The New York Times, amely szerint az egységes európai valuta
megteremtése a Clinton-adminisztráció erőteljes támogatásával történt. Ugyanakkor
egyes jelek azt mutatják, hogy az amerikaiakat nyugtalanítja az egyesült Európa
jelentette potenciális gazdasági és stratégiai veszély; az európaiak pedig szintén
gyanakvóak az amerikaiak Európával kapcsolatos szándékait illetően. Az amerikai lap
idézi egy NATO-diplomata megjegyzését: "Ha végül az Európai Unió megvalósítja
saját kollektív védelmét, fel kell tenni a kérdést: mire való a NATO?"

Moszkvában az amerikai hegemóniától tartó, nacionalista és kommunista orosz
képviselők nem rejtették véka alá véleményüket a dumában tartott Clinton-beszéd
után. "Ne avatkozzon a belügyeinkbe! Törölje el az Irak-ellenes szankciókat!" –
harsogta a kirohanásairól híres Vlagyimir Zsirinovszkij. "Clinton úgy beszélt,
mintha az egész világ elnöke lenne, aki kioktat bennünket, hogy miként éljünk"
– nehezményezte Sztarodubcev tulai kormányzó. Pedig Bill Clinton – az első
amerikai elnök, aki beszédet tartott az orosz törvényhozás előtt – engedékeny
hangot ütött meg Oroszországnak a Világkereskedelmi Szervezetbe történő
csatlakozását illetően, és amerikai támogatást ígért Moszkva számára. Nagyobb
siker koronázta az amerikai elnök ukrajnai látogatását. A környezetvédelmi
világnapon jelentette be Leonyid Kucsma ukrán elnök, hogy az ukrán– amerikai
megbeszéléseknek köszönhetően december 15-én bezárják a csernobili atomerőművet.


Miközben az amerikai elnök a hétvégén Putyin orosz elnökkel tárgyalt a nukleáris
fegyverek leszereléséről, újra felszínre került egy régi, hidegháborús emlék is:
az SS–23-as típusú nukleáris rakéták, amelyeket az 1987-es fegyverkorlátozási
szerződéssel szöges ellentétben Oroszország soha nem vallott be az Egyesült
Államoknak. A WorldNet Daily nev? amerikai hírmagazin újságírójának jelentése
szerint megkérdőjelezhető Moszkva őszintesége a nukleáris fegyverek leszerelésének
kérdésében.

Curt Weldon amerikai képviselő szerint Oroszország jelentős nukleáris
fegyverarzenált rejteget az Urál hegységbe süllyesztett, Jamantau néven ismert
fegyverraktárban. A WorldNet Daily amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva
kijelenti, hogy Jamantau csak egy a kétszáz szupertitkos földalatti fegyverraktárból,
melyek közül némelyiket több milliárd dollár értékben újítottak fel az elmúlt
években.

További cikkeink:

Clinton "pere" Oroszországban

Putyin nem hívta a pápát

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!