hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Londoni ugródeszka
Putyin bemutatkozott a Nyugatnak

2000. 04. 22.
"Boldog lennék, ha Tony Blair brit miniszterelnök példáját követve más nyugati államok vezetői is kezet nyújtanának Oroszországnak" – nyilatkozta Vlagyimir Putyin a hét elején tett londoni látogatása során. Putyinnak államfői minőségében ez volt az első nyugati útja. Az orosz lapok egyértelműen sikeresnek ítélték külföldi bemutatkozását: véleményük szerint az orosz politikus londoni vizitje nem egyszer? udvariassági látogatás volt, hanem az első lépés a Nyugat felé vezető hidak kiépítéséhez.



Vlagyimir Putyin Londonban. Új hangsúlyok    Fotó: Reuters

Orosz politikai körökben nem véletlenül emlegetik azt, hogy "London ugródeszka
Washington irányába", s az sem volt véletlen, hogy az elmúlt héten Putyin személyesen
vett részt a START-2 ratifikálási vitájában az állami dumában. Emellett közismert,
hogy Blair és Clinton amerikai elnök jó barátok, így Putyin keresve sem találhatott
volna jobb közvetítőt a brit kormányfőnél. Többen úgy látják, letűnőben van a
"Jelcin-diplomácia korszaka", amikor Németország és Franciaország voltak
Oroszország fő partnerei. Az új elnök inkább másfelé orientálódik, ahogy ezt az
orosz-brit közeledés is jelzi.

Számos emberi jogi szervezet és politikus azonban keményen bírálta a látogatást, és
elítélte Putyin meghívását. Az épület előtt mintegy ötvenen tüntettek a csecsenföldi
háború befejezését követelő transzparensekkel. A Human Rights Watch nemzetközi
emberi jogi szervezet pedig azt követelte, hogy induljon mélyreható vizsgálat egy
csecsenföldi faluban elkövetett tömeggyilkosság feltárására. Azzal is vádolta az
orosz fegyveres erők parancsnokságát, hogy cinkossá vált ezekben a visszaélésekben.

"Oroszország nem a muzulmánok, nem a csecsenek, hanem a nemzetközi terrorizmus ellen
harcol" – mondta Putyin, majd hozzátette: "Oroszország egyedül van e szélsőségek
elleni küzdelemben – pedig az ellenség közös –, és ez nagyon rossz."

A Fehér Ház bejelentése szerint június 4-én és 5-én Moszkvában sor kerül Bill
Clinton amerikai elnök és Vlagyimir Putyin első csúcstalálkozójára. Ennek keretében
vitatják majd meg a START-3 szerződés előkészítését, az átfogó rakétavédelmi
rendszerek tilalmáról szóló, 1972-es szerződés jövőjét, illetve a csecsenföldi
konfliktust is. A két ország küldöttei már meg is kezdték Genfben a START-3 leszerelési
szerződést előkészítő tárgyalások újabb fordulóját. Az elképzelések szerint a
nagy hatótávolságú rakéták atomrobbanófejeinek számát a két atomhatalom egyenként
körülbelül 2000-2500-ra csökkentené, a várakozások szerint Oroszország talán ennél
nagyobb, 1500-ra való csökkentést is szorgalmaz majd.

Putyin első "nem nyugati" külföldi útja egyébként Minszkbe vezetett; tudvalevő,
hogy Fehéroroszország Moszkva leghűségesebb szövetségese. Az orosz elnök biztosította
Lukasenko fehérorosz államfőt afelől, hogy továbbra is támogatni fogja őt különböző
nemzetközi fórumokon.

Szerinte az orosz–fehérorosz unió megszilárdítása érdekében elsősorban a két
ország gazdaságát kell közelíteni; bizonyos, Kremlhez közel álló források pedig
megerősítették, hogy hamarosan létrehozzák az orosz–fehérorosz haderőcsoportot.
(Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!