Igor Ivanov és Martonyi János külügyminiszterek. Karnyújtásnyival közelebb
Fotó: MTI
Magyarország belépését a NATO-ba Oroszország ugyan fenntartással és kétségtelenül
sértődéssel fogadta, de összességében nyugodtan. Ám a magyar kormány némely
kijelentését és cselekedetét a Jugoszlávia elleni NATO-hadművelet idején az
Oroszországgal szembeni ellenségesség kifejezéseként értékelték. Ilyen volt például
az orosz teherautó-konvoj feltartóztatása a magyar–ukrán határon, amely humanitárius
segélyt vitt volna Belgrádba. Akkor az orosz sajtóban megjelenő cikkek elítélték a
magyar hatóságok viselkedését, és szemrehányást tettek amiatt, hogy túlságosan is
igyekeznek megfelelni új szövetségeseiknek, a NATO-nak, illetve az Egyesült Államoknak.
Az újságírók véleményét moszkvai politikusok és diplomaták is osztották.
Az orosz diplomaták határozottan állítják: semmi nem indokolja, hogy az orosz–magyar
viszony hűvös maradjon. Oroszország negatív viszonyulása a NATO-hoz a régi maradt.
Az, hogy Magyarország is tagja a tömbnek, nem lehet akadálya a kölcsönösen előnyös
kapcsolatok kialakulásának, mindenekelőtt gazdasági téren. Még jóval Martonyi János
moszkvai látogatása előtt az orosz fél előterjesztett néhány megállapodás-tervezetet,
amelyek megvalósulása serkentőleg hatna a két ország kereskedelmére. Többek között
Magyarország földgázzal való folyamatos ellátásáról, NIVA gépkocsik határőrök
számára történő szállításáról, metrókocsik behozataláról van szó.
Az orosz–magyar kereskedelmi képviselő helyettese, Jurij Motorin szavai szerint a
kereskedelmi képviselet húsz orosz körzetből kapott javaslatot magyar cégekkel való
cserekereskedelmi megállapodások kötésére. Az orosz fél úgy gondolja, hogy a kétirányú
áruforgalom fellendülése elősegíthetné a magyar–orosz haditechnikai együttműködésről
szóló megállapodás aláírását. Martonyi találkozott Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel
is, akivel egyebek között szó esett új konzuli megállapodás megkötéséről és új
vízum-megállapodási terveiről is. A Magyarországon dolgozó orosz diplomaták remélik,
hogy a közeljövőben sor kerül a dokumentumok aláírására. Óvatos optimizmussal
beszélnek az orosz–magyar kapcsolatok javulásáról. Ám ez mégiscsak optimizmus.