hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gazdátlanul csengő telefonok
Vasúti katasztrófa Londonban

1999. 10. 09.
Az összeroncsolódott vasúti kocsik közül időről időre mobiltelefonok csörgése hallatszott: a készülékeken a kétségbeesett hozzátartozók próbáltak hírt kapni az utasokról. A tulajdonosok nem válaszoltak. A szerencsésebbek ugyanis ekkorra már kórházban voltak... A világ és Nagy-Britannia közvéleményét egyaránt megrendítette a London nyugati részén lévő Paddington pályaudvar közelében kedden reggel bekövetkezett vasúti szerencsétlenség, melynek során két személyszállító vonat ütközött össze.



Tűzoltók és mentőalakulatok a londoni Paddington pályaudvaron. Ezer fokon izzó
roncsok    Fotó: MTI

A mentést sokáig nagyban akadályozta, hogy az egymásba rohant vonatkocsik
kigyulladtak, s bennük a hőmérséklet elérte az 1000 Celsius fokot is. A biztosan
ismert halottak között van a két vonat vezetője is. A csütörtök estig kiemelt 70
mellett valószínűleg még további 100 halott fekszik a kiégett vasúti kocsik roncsai
alatt, s a rendőrség most azon a 22 gazdátlan autón keresztül próbál
megbizonyosodni az áldozatok személyéről, melyek már több mint két napja a
Paddington pályaudvar parkolójában állnak.

A balesetet az okozta, hogy a Great Western társaság Cheltenhamből Londonba tartó zsúfolt
gyorsvonatának 31 éves, kevés tapasztalattal rendelkező vezetője nem vette észre a
neki szóló piros és a két sárga figyelmeztető jelzést, és a vasúti vonalak
kereszteződésében 100 kilométer per órás sebességgel belerohant a londoni helyi érdek?
vasúttársaság szerelvényébe, amely éppen kifutott a pályaudvarról.

Az idősebb vonatvezetők már korábban panaszkodtak amiatt, hogy könny? eltéveszteni
a jelzést, mert azt félig-meddig eltakarja egy távvezeték-oszlop. Emiatt 1993 óta több
mint hét kisebb incidens történt ugyanezen a helyszínen, a legutóbbi tavaly februárban.
Eközben a vonatvezetők szakszervezete sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben országszerte
nem vezetik be minden mozdonyba a tévedésbiztos automata vonatvédelmi rendszert (ATP).
John Prescott miniszterelnök-helyettes a BBC rádiónak adott interjújában biztosította
a vonatvezetőket és a leendő utasokat, hogy meg fogja találni a pénzt – bármilyen
sokba is kerül – a rendszer bevezetésére. Az ATP bevezetéséről már 1988-ban –
szintén egy súlyos vasúti szerencsétlenség után – szó esett, magas költségei
miatt azonban rendszeresítését levették a napirendről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!