hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Atombaleset Japánban

1999. 10. 02.
Radioaktív sugárzás ért japán munkásokat egy uránfeldolgozó üzemben. A három alkalmazottat sugárfertőzés gyanújával szállították kórházba, ketejüket kritikus állapotban. A hatóságok mintegy ötven család kitelepítését rendelték el, és a területet lezárták a közlekedés elől. Hírügynökségi jelentések szerint az üzem környékén a sugárzás mértéke átlagosan tízszerese volt a normális értéknek, de a baleset után négyezerszer magasabb értéket mértek. Néhány órával a baleset után Tokaimura város lakosságát hangszórókon felszólították, hogy maradjanak otthon és csukják be lakásuk ablakai. Lapzártakor érkezett hírek szerint a speciális mentőosztagnak sikerült megakadályoznia a láncreakciót, ám így is hosszabb időbe telhet a kőrnyék sugármentesítése.

A Tokiótól 110 kilométerre északra fekvő Tokaimura urániumfeldolgozó üzemét
egy magáncég működteti, és az előállított urániumot atomerőművekben
használják fel. A tulajdonos bejelentése szerint a balesetet tévedés okozta, ugyanis
az uránoldat készítéséhez salétromsavat és uránport kevertek a munkások. A
maximálisan engedélyezett 2,4 kilogramm uránpor helyett azonban 16 kilogrammot
használtak, ezzel nukleáris reakciót váltva ki. Az ilyen baleseteknél a láncreakció
kicsúszik az ellenőrzés alól, és heves sugárkibocsátást produkál. A kritikus
állapotban kórházba szállított két dolgozó az orvosok feltételezése szerint olyan
sugárzásnak volt kitéve, ami egy atombomba robbanásakor szabadul fel. Egyelőre úgy
tudni, hogy összesen legalább 27 személy szenvedett sugárártalmat. A baleset után
mért, mintegy négyezerszeres sugárzásérték hamar elérte a normálist megközelítő
szintet.

A japán védelmi minisztérium emberei ugyan készen lennének a bevetésre, de az
ország gyakorlatilag nincs felkészülve hasonló balesetek kezelésére. A katonáknak
nincs sugárbiztos öltözéke, és a japán hadsereg nem rendelkezik sugárzási
szakértővel. Jelenleg senki nem tudja annyira megközelíteni az üzemet, hogy
megállapíthassa, zajlik-e benne önfenntartó láncerakció.

A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint a baleset jól mutatja, hogy a
szigetországban hiányzik a nukleáris biztonság megfelelő kultúrája. A szervezet
jelentése emlékeztet rá, hogy ugyanebben a tokaimurai üzemben 1997-ben már történt
egy igen súlyos robbanás, amelyet a szigetország atomtörténetének legnagyobb
katasztrófájaként emlegetnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!